Sport

Monoklis bíró a jégen

Steve Kozari (steve kozari)
Steve Kozari (steve kozari)

Steve Kozari egy jókora lila folttal a szeme körül vezetett meccset az NHL-ben. Beleillett az összképbe.

Itt van nekünk a jégkorong, a világ leggyorsabb és egyik legkeményebb csapatjátéka, amelyet Észak-Amerikában, NHL címszó alatt űznek a legmagasabb szinten. Ennek a bajnokságnak a rájátszása már-már egy külön sportágnak számít, ahol nincsenek kifogások, a párharcok az egyik fél negyedik győzelméig – vagy utolsó vérig – tartanak. Győzzél, vagy húzz haza – ahogy azt odakint mondani szokták.

Számos példát láttunk már arra, amikor egy játékos, aki súlyosnak tűnő sérülést szenved egy rájátszás-meccsen, gyakorlatilag kisebb „műtéten” esik át a kispadon, majd egy-két cserét kihagyva „összedrótozva” ugyan, de ismét felbukkan a jégen. A magyar idő szerint szerda hajnalban lejátszott Philadeplhia Flyers-New York Rangers összecsapáson kiderült: nem csak a hokisokat, hanem a játékvezetőket is kemény fából faragták.


Steve Kozari nem szépségversenyen bíráskodott
Fotó: Europress Fotóügynökség

A mérkőzés játékvezetője Steve Kozari volt, akinek egy óriási monokli éktelenkedett a bal szeme alatt.

Szombatig kell visszaugrani az időben, amikor is Bostonban összecsapott egymással az alapszakasz-győztes Bruins és a Detroit Red Wings. A hazaiak 4-2-es sikerével zárult találkozó – amely továbbjutást ért – harmadik harmadában történt egy baleset: a felszabadítani igyekvő Dougie Hamilton lövése után a korong a palánkról lepattanva épp az ott álló játékvezetőt, Kozarit találta el, ráadásul az arcán. A sípmester ápolásra szorult, a társai egyből ki is kértek egy kereskedelmi szünetet, majd mikor a közvetítésben visszaváltottak a csarnokba, már Kozari is ott volt a jégen – egy jó nagy puklival a szeme alatt.

Kozari aztán azt a meccset is végigdirigálta, majd ezúttal ismét beöltözött, így közreműködött a philadelphiai mérkőzésen is. A monoklijával ráadásul bele is passzolt az összképbe.

Videó – Így sérült meg Kozari:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik