Sport sport

Elhagyta a kórházat az olimpiai bajnok

Ian Thorpe, az ausztrálok ötszörös olimpiai bajnok úszója kigyógyult vállműtéte után kapott súlyos bakteriális fertőzéséből, és elhagyhatta azt a sydneyi kórházat, ahol három héten át ápolták.

A kedvező hírrel a 31 éves sztár menedzsere, James Erskine szolgált szerdán. Thorpe-ot korábbi sajtóértesülések szerint  intenzív osztályon kezelték, mivel félő volt, hogy nem tudja majd mozgatni a karját.

A 11-szeres világbajnok legutóbb februárban került az újságok címoldalára, amikor a rendőrség kórházba szállította, majd onnan elvonóra került, miután zavartan viselkedett Sydneyben. Akkor éjjel kinyitott az utcán egy kocsit, és beleült, a kiérkező egyenruhások szerint “dezorientáltnak” tűnt. Tavaly kiadott önéletrajzában a fénykorában Thorpedónak becézett úszó bevallotta: még családja sem tudott arról, hogy évekig küzdött depresszióval. Most menedzsere úgy nyilatkozott: “valószínűtlen, hogy a kórházi kezelést követően Thorpe visszatér a rehabilitációs klinikára”.

Thorpe 2006-ban vonult vissza, majd 2012-ben megpróbálkozott a visszatéréssel, de nem tudott bekerülni a londoni olimpiára utazó csapatba. Ezután a tavalyi világbajnokságot és az idei Nemzetközösségi Játékokat tűzte ki célul, de vállsérülése megakadályozta a felkészülésben. Menedzsere szerint aligha fog már versenyszerűen úszni.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.