Sport

Hokiválogatott: kitaposott mezsgyén kell haladni

Tokaji Viktor, a magyar válogatott rutinos védője a Japán elleni győzelem után foglalta össze gondolatait a Sport24-nek.

“Azt láttam és tapasztaltam az elmúlt három hét alatt (amióta összeköltözött a csapat és lement a vb), az az, hogy az irány és a direktíva az jó. Nagyon sok olyan hibát vétettünk, ami a rossz beidegződések miatt jött elő, ezeken kell csiszolni. A finomhangolás még azt gondolom, hogy hátravan” – kezdte értékelését a 37 éves hokis, aki minden bizonnyal utolsó világbajnokságán vett részt.

Válogatottunk szombat reggel szétlövésekkel verte Japánt 5-4-re, és mivel az ukránok simán legyőzték Dél-Koreát a zárómeccsen, eldőlt, hogy az ötödik, még bentmaradást érő helyen zártuk a gojangi vb-t.

Fotó: MTI

“A csapat sebessége és a fizikális állapota jó, ha ezekben a szegmensekben tudunk javulni, márpedig tudunk javulni, akkor nagyon nagyot tudunk majd előre lépni. Ezen a szinten ezeket a dolgokat ki kell javítani. Taktikai jellegű dolgokra gondolok. Azt is tudjuk, hogy nem újdonság számunkra sem, hogy az emberelőnyös és az emberhátrányos játékok döntik el egy-egy meccs a kimenetelét. Ebben nem voltunk túl hatékonyak sem oda sem vissza. Ebben mindenféleképpen javulnunk kell, ez lehet a jövő zenéje. Ebben a csapatban benne van a lehetőség.”

Szurkolói kérdésre elárulta, hogy szerinte a drukkerek tettek hozzá a legtöbbet a játékukhoz. Számukra fantasztikus dolog volt, hogy 150-200 szurkoló bíztatta őket minden meccsen, bárhogy alakult az eredmény, és ez plusz tartást adott a csapatnak. „Nagyon örülünk ennek, és szeretnénk ezt a bizalmat továbbra is érezni. Remélem, hogy megszolgáltuk ezt a bizalmat, és jövőben ez a szurkolók csapat közötti kötelék ez csak erősödni fog.”

Fotó: Facebook

Tokaji arra a kérdésre, hogy szerinte mi volt a torna legpozitívabb élménye, így felelt:

“A csapat tartását emelném ki. Amikor elúszni látszott a hajónk, mindig meg tudtunk újulni. Igaz ez az osztrákok, illetve a japánok elleni meccsre is. Soha nem hagytuk azt, hogy egy picit elússzon a remény. Én szerint belül nem éreztem azt egy percig sem, hogy lélektelen lett volna a játékunk. Ez az, amit a legnehezebb megtanítani az új csapatnak, hogy ezt értékelje, és ezen a mezsgyén menjen tovább, amit az előttük lévő generáció kitaposott már, és pozitív lesz a hozadék.”

Fotó: MTI / EPA

Két éve, egy, a japánoknál lényegesen könnyebb ellenfél, az angolok ellen a válogatott elbukta az utolsó, tét nélküli mérkőzést, most viszont nagyot küzdve vertük Japánt, ez pedig a mentális előrelépés jele lehet.

“Nagyon örülök, hogy ezt a 150-200 embert, aki idelátogatott pénzt, időt, energiát nem kímélve, bízom benne,hogy így, ezen az utolsó meccsen tudtuk őket egy kicsit kárpótolni. Hiszen azért titkon a feljutást szerettük volna ajándékba adni nekik, amit kiutaztak ide. Nem feltétlenül biztos, hogy ez reális cél volt, de azért sport a sport, hogy az irreális dolgok is megtörténhessenek, és mi ezért próbálunk megtenni mindent.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik