Sport

Klicsko nem kívánja átengedni trónját

Méltatta ellenfelét, de a saját győzelmét várja a címvédő Volodimir Klicsko a szombati profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoki mérkőzésen, amelyet az ausztrál Alex Leapai ellen vív a németországi Oberhausenben.

Az ukrán óriás az összecsapás előtt nyilatkozva azt mondta kihívójáról, hogy igazi harcos, akinek hatalmas a szíve és nagy az ütőereje, ezzel együtt nem kívánja átengedni trónját, amelyet több világszervezetnél is őriz.

A 198 centis, riválisánál jóval hosszabb karú, 38 esztendős Klicsko négy szövetségnél (WBA, IBF, WBO, IBO) is világbajnok, s eddigi 61 győzelméből 52-t kiütéssel szerzett, míg csupán három veresége van, abból is az utolsót tíz éve szenvedte el. Mostani ringcsatáján 25-ödször védheti meg címét.

Fotó: Europress fotóügynökség

A 183 centiméteres, 34 éves Leapai – aki profiként négy vereség és három döntetlen mellett30 győzelmet aratott, közte 24-et KO-val – elsősorban azt hangsúlyozta, hogy 106 esztendő óta ő az első ausztrál, aki a nehézsúlyban világbajnoki titulusért bokszolhat, már csak ezért is győzni akar, és ígérete szerint fog is.

A König Pilsener Arenában zajló címmérkőzésen Enyedi Zoltán személyében magyar pontozóbíró is közreműködik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik