Sport

Életben maradt a Los Angeles Kings

Los Angeles Kings (los angeles kings, )
Los Angeles Kings (los angeles kings, )

A kaliforniai jégkorongcsapat hazai környezetben legyőzte a San José Sharkst az észak-amerikai profi bajnokság (NHL) rájátszásának első körében.

Ez a harmadik párharc a playoffban, melyet a két csapat részvételével rendeznek, 2011-ben a San José hat meccsen jutott túl riválisán, míg tavaly a Los Angeles diadalmaskodott hét összecsapáson, összesítésben 4-3-ra. Ezúttal a Sharks közel járt ahhoz, hogy a lehető legrövidebb idő, mindössze négy találkozó alatt lerendezze kaliforniai ellenfelét, a gárda ugyanis megnyerte az első három „randevút”.

A kisöprés szélére sodródott Kingsnek hazai környezetben kellett valamit alkotnia ahhoz, hogy életben maradjon, az összesen kilenc gólt hozó összecsapáson pedig sikerült kicsikarni a győzelmet, elsősorban a második harmadban mutatott eredményes játéknak köszönhetően. A két-két találatot jegyző Justin Williams és Marian Gaborik vezette Kings szépíteni tudott a párharcban, ám a San José előtt ott a lehetőség, hogy hazai környezetben tegyen pontot az első kör végére.


A Los Angeles-i játékosok öröme nem véletlen, megúsztak egy söprést
Fotó: Europress Fotóügynökség

Kezd reménytelen helyzetbe kerülni keleten a Detroit Red Wings, amely ugyan az első meccset meg tudta nyerni Bostonban, azóta azonban háromszor is elhasalt az alapszakasz-győztes Bruins ellen. A Red Wings ezúttal két góllal is vezetett hazai környezetben, de a Boston hosszabbításra mentette az összecsapást, majd a ráadás 14. percében Jarome Iginla révén a győzelmet is kiharcolta, karnyújtásnyira a továbbjutástól a Bruins.

A Minnesota Wild saját pályáján 2-1 arányban múlta felül a Colorado Avalanche-t, ez a párharc 2-2-es döntetlenre áll.

Eredmények – NHL, rájátszás, 1. kör

Nyugati főcsoport:

Los Angeles Kings – San José Sharks 6-3
A párharc állása: 3-1, a San José javára.

Minnesota Wild – Colorado Avalanche 2-1
Az állás: 2-2.

Keleti főcsoport:

Detroit Red Wings – Boston Bruins 2-3 – hosszabbításban
Az állás: 3-1, a Boston javára.

Videó – A Los Angeles Kings rendkívül fontos győzelmet aratott:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik