Sport

Óriási bajban a Houston

LaMarcus Aldridge (lamarcus aldridge, )
LaMarcus Aldridge (lamarcus aldridge, )

A Rockets kosárlabdacsapata második hazai mérkőzését is elveszítette az NBA rájátszásában.

A tengerentúli major sportokban az alapszakasz nem csak arról szól, hogy egy együttes megváltsa a helyét a rájátszásban, hanem arról is, hogy élvezhesse a hazai pálya előnyét a párharcok során. A Houston Rockets kiharcolta azt a jogot, hogy a Portland Trail Blazers ellen az első két mérkőzést hazai környezetben vívhassa meg, ezzel azonban nem sikerült élnie az együttesnek.

A Portland már az első meccsen elcsente a Rakétások pályaelőnyét, így Dwight Howardéknak mindenképpen nyerniük kellett volna a második felvonás alkalmával, hogy ne kerüljenek irtó nehéz helyzetbe. Jelentjük ez nem sikerült, ugyanis a 43 pontos LaMarcus Aldridge vezette Trail Blazers a második meccset is megnyerte Houstonban, ráadásul a portlandi Rose Garden – napjainkban már Moda Centernek hívják – az NBA egyik legnehezebb pályája, a csapatok többnyire nem nyerni járnak oda.


LaMarcus Aldridge-ra (j) egyszerűen nincs ellenszere a Rocketsnak
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ha már pályaelőny, akkor a nyugati konferencia nyolcadik helyén rájátszásba jutó Dallas Mavericks is elcsaklizta azt az alapszakasz-győztes San Antonio Spurstől. Monta Ellis vezényelte le a magyar idő szerint csütörtök hajnali „mészárlást”, a Mavericks ugyanis 21 pontot vert az állami riválisra. Folytatás Dallasban.

A címvédő Miami Heatnek egyelőre nem okoz gondot, hogy érvényesítse a papírformát a Charlotte Bobcats ellen. A 32 pontja mellé hat lepattanót és nyolc asszisztot jegyző LeBron James vezette floridai brigád ha szűken, de ismét legyőzte riválisát, ezzel pedig már 2-0-ra vezet a párharcban. Márpedig, ha a playoffban 2-0-s előnybe kerül a Miami Heat, akkor általában tovább is jut, legalábbis az elmúlt 11 párharcban ez így történt.

Eredmények – NBA, rájátszás, 1. kör

Keleti főcsoport:

Miami Heat (2.) – Charlotte Bobcats (7.) 101-97
A párharc állása: 2-0, a Miami javára.

Nyugati főcsoport:

San Antonio Spurs (1.) – Dallas Mavericks (8.) 92-113
Az állás: 1-1.

Houston Rockets (4.) – Portland Trail Blazers (5.) 105-112
Az állás: 2-0, a Portland javára.

Videó – A Portland újabb houstoni győzelme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik