Sport

LeBron James beelőzte Larry Birdöt

LeBron James (lebron james, )
LeBron James (lebron james, )

Magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Miami Heat az NBA rájátszásában.

A címvédő Miami Heat is elkezdte a rájátszás első körének küzdelmeit a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A floridai együtteshez az a Charlotte Bobcats látogatott, amely meglepően jól kezdte az összecsapást, azonban még az első félidőben megsérült Al Jefferson. A Heat kihasználta, hogy az ellenfél egyik játékosa csak bicegve tud közlekedni a pályán, így már a félidőben a házigazda vezetett, amely végül 99-88-ra megnyerte az első meccset. LeBron James, a Miami és a mezőny legjobbja volt a maga 27 pontjával, ezzel ráadásul megelőzte az örökranglistán Larry Birdöt a rájátszásban szerzett pontok tekintetében – már 3898-nál jár.


LeBron James, ha egyszer beindul, nincs, aki megállítsa
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az alapszakasz-győztes San Antonio Spurs is pályára lépett, az ellenfél a texasi rivális Dallas Mavericks volt. A vendégek közel jártak ahhoz, hogy elvegyék a Sarkantyúsok pályaelőnyét, Dirk Nowitzkiék ugyanis 81-71-re vezettek hét és fél perccel a vége előtt. A Mavericks játékosai azonban innentől kezdve zsinórban 12 dobást hibáztak el, a San Antonio pedig nem az a csapat, amelyik ezt kihasználatlanul hagyná és a maga javára fordította az állást, 90-85 lett a vége.

A legnagyobb izgalmas Houstonban történtek, ahol a Portland elleni első mérkőzés csak hosszabbításban dőlt el. A rendkívül fizikális (összesen 79 büntetőt dobott a két csapat) találkozó ráadásában 25 másodperccel a vége előtt még a Rockets vezetett egy ponttal, de Lillard két értékesített büntetőjével már a Trail Blazersnél volt az előny. A hazaiak a hajrában két Harden dobással riogattak, de mindkettő kimaradt, végül 122-120-ra nyert a Portland, amely így elcsente a pályaelőnyt.

A játéknap vaskos meglepetése az, hogy Washington Wizards idegenben győzte a Chicago Bullst, a fővárosiakat a 24 ponttal záró brazil center, Nené vezette sikerre.

Eredmények – NBA, rájátszás, első kör

Nyugati főcsoport:

San Antonio Spurs (1.) – Dallas Mavericks (8.) 90-85
A párharc állása: 1-0, a San Antonio javára.

Houston Rockets (4.) – Portland Trail Blazers (5.) 120-122 – hosszabbításban
A párharc állása: 1-0, a Portland javára.

Keleti főcsoport:

Miami Heat (2.) – Charlotte Bobcats (7.) 99-88
A párharc állása: 1-0, a Miami javára.

Chicago Bulls (4.) – Washington Wizards (5.) 93-102
A párharc állása: 1-0, a Washington javára.

Videó – A Miami Heat győzelme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik