Kovacsicz Mónika (kovacsicz mónika, )
Sport

Fináléba jutott a Ferencváros

Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata idegenben is legyőzte a Dunaújvárost az elődöntőben.

Az első mérkőzésen a zöld-fehérek 19 góllal nyertek hazai környezetben, a Fejér megyei együttes számára így az életben maradás volt a tét kedden. Ehhez képest már a második mérkőzés első félidejében ellépett riválisától a Fradi, amely a szünetben öt góllal vezetett (12-17).

Mátéfi Eszter csapata a második felvonás elején közelebb tudott férkőzni riválisához, de ekkor begyújtotta a rakétákat a Ferencváros, Kovacsicz gólja után pedig már nyolc volt a különbség. Nem is engedte ki a győzelmet kezéből a fővárosi együttes, amely ezzel a sikerrel kiharcolta a részvételt az NB I. döntőjében.

A másik ágon a címvédő Győr szerdán utazik ahhoz az Érdhez, amelyet legyőzött az első mérkőzésen.

Eredmény – női kézilabda NB I., elődöntő, 2. mérkőzés

Dunaújvárosi KKA – FTC-Rail Cargo Hungaria 26-33 (12-17)

A párharc végeredménye: 2-0 az FTC javára.

az 5-8. helyért:
Siófok-Galérius Fürdő – Fehérvár KC 20-22 (7-10)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.