Sport

Az év legdrámaibb végjátékát bukta el a Fehérvár

kézilabda (kézilabda, )
kézilabda (kézilabda, )

A női kézilabda EHF-kupa elődöntőjének visszavágóján a Fehérvár KC ugyan 45 másodperccel a vége előtt még vezetett, s továbbjutásra állt, a dán Esbjerg egyenlített, majd az utolsó másodpercben megszerezte a győztes gólt. A magyar alakulat idegenben lőtt kevesebb góllal kiesett.

A fehérvári lányok jól kezdték a párharcot, hisz idegenben, Dániában sikerült győzelemmel kezdeni, így hazai pályán egy döntetlen, sőt, egy kevés gólos vereség is a továbbjutást jelentette volna.

Az együttesek nagyjából negyed órán keresztül fej-fej mellett haladtak, a huszadik percre azonban már három gól volt a dánok előnye, 7-10 után egészen 11-14-ig állt fenn ez a tendencia, a szünetre viszont egy gólra zárkózott a vendéglátó alakulat.

Vajon mit gondolhatott Pal Oldrup Jensen a találkozót követően?

A második félidőben szinte végig vezetett az Esbjerg, a hajrára azonban nagyon megindult a Fehérvár, s az utolsó egy percet már 26-25-ös előnyről várhatta.

45 másodperccel a vége előtt időt kértek a dánok, ám a támadásukból nem lett gól. A vendéglátó magyar csapat ezt követően ahelyett, hogy hosszasan járatta volna a labdát, ziccert hibázott, a gyorsindításból pedig egyenlített az ellenfél.

Ezt követően a hazaiak kértek időt, ezután pedig az következett be, amit kézilabda meccsen csak nagyon ritkán látni: a Fehérvár nem pörgette le az időt, hanem teljesen fölöslegesen ellőtte a labdát, az Esbjergnek pedig még maradt ideje támadni, s egyetlen másodperccel a vége előtt újabb gólt lőtt, s kiharcolta a döntőbe jutást.

Sosem látott hibák miatt maradt alul a Fehérvár.

Eredmény – Női kézilabda EHF-kupa, elődöntő, 2. mérkőzés:

Fehérvár KC-Esbjerg (dán) 26-27 (13-14)
Továbbjutott:
az Esbjerg, 51-51-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik