Sport

Makra parádézott a Matolay Emlékversenyen

Makra Noémi parádézott a tornászok Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyén, ahol megnyerte az egyéni összetettet, és valamennyi szeren az első helyen jutott fináléba.

A XX. Matolay Emlékversenyen 11 ország közel száz tornásza indult, szombaton az egyéni összetettet és a csapatversenyt rendezték három korosztályban, serdülőben, ifiben és felnőttben. A békéscsabai bajnoknő a teltházas Tornacsarnokban kiváló gyakorlatokat mutatott be, amikor a szerekhez lépett, szinte megállt a levegő, mindenki a világkupa-győztest figyelte, aki végül fölényesen, 57.200 ponttal nyerte meg az egyéni összetettet, és valamennyi szeren első helyen jutott döntőbe.


Fotó: MTI

“Elégedett vagyok a mai nappal, mert felemáskorláton és ugrásban is sikerült bemutatnom azokat az új elemeket, amelyeket a cottbusi világkupán adtam elő először versenyen” – mondta Makra. “A talaj is jól sikerült, a gerendára is jó pontot kaptam, de nekem nem tetszett, sokat billegtem és két kötésem sem volt meg, de a leugrás jól sikerült. Jól esett a közönség bíztatása, és azt is láttam, mennyire figyel minden tornász a többi szeren is.”

Az ifi korosztályban is hazai győzelem született, a szombathelyi Dévai Boglárka 50.225 ponttal lett első. A serdülőknél a Postás versenyzője, Bácskay Csenge tudott beférkőzni két orosz tornász közé, és 47.150 ponttal második lett.

A csapatversenyben a hagyományok szerint egy serdülő, egy ifi és egy felnőtt eredményét vették figyelembe, így Dánia csapata lett a legjobb. Ez a viadal a női felnőtt szuper csapatbajnokság első fordulója is volt egyben, a TC Békéscsaba együttese áll az első helyen a Postás SE és a Delfin SI SE előtt.

Böczögő Dorina és Csillag Tünde végül kisebb sérülés miatt nem indult a versenyen, de a jövő heti szer ob-n már mindketten szerepelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik