Sport

A vigaszágban bízhatnak a magyarok a birkózó-Eb-n

Kiss Balázs (kiss balázs, )
Kiss Balázs (kiss balázs, )

A kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs a negyeddöntőben kikapott francia ellenfelétől, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a finnországi Vantaában zajló birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A 2009-ben világbajnok, tavaly vb-bronzérmes Kiss Balázs az észt Ardo Sarusaar elleni 1-0-ás győzelemmel “melegített be”, a nyolcaddöntőben pedig az osztrák Daniel Gastl következett számára, aki kétszer is komolyan ráijesztett a magyar táborra. A vantaai jégcsarnokot szinte teljesen megtöltötték a helyi szurkolók, akik kirobbanó lelkesedéssel biztatják a hazai versenyzőket, de Kiss meccse is tapsra ragadtatta őket – írja az MTI.

A meccs úgy kezdődött, ahogy azt várni lehetett, Kiss ment előre keményen, ahogy szokott, ellenfele pedig védekezett. Alig egy perc telt el, amikor a BVSC sportolója elindított egy válldobást, amit ugyan nem tudott tökéletesen kivitelezni, ám egy pontot így is ért. Úgy tűnt ekkor, hogy nagy különbség van a két birkózó között, ám az első szakasz felénél Gastl hirtelen elkapta Kiss bal karját, s gyönyörűen eldobta négy pontért. A magyar világbajnoknak szerencsére sikerült egyből visszatámadnia, s mögé kerülnie, majd még a szünet előtt egyenlítenie (4-4).

A folytatásban sem változott a meccs képe, Kiss Balázs keményen dolgozott, s már éppen intették volna az osztrákot, amikor újra elkapta magyar riválisa karját, s ismét villámgyors válldobást csinált rajta, amivel 8-4-re vezetett, de egyből rajtavesztett, miután Kiss rögtön visszafogott a jobb karja és a feje alatt, s három szép pörgetéssel 10-8-as előnyhöz jutott. Ezek után Gastl már nem tudott mit kezdeni Kissel, ráadásul egyszer még meg is intették, így a magyar birkózó 11-8-as győzelemmel lépett a nyolc közé, ahol a francia Melonin Noumonvi várt rá.

A kezdés kifejezetten rosszul sikerült a BVSC birkózójának, hét másodperc után kiléptette őt riválisa, aki így máris 1-0-ra vezetett. Az első három percben a mindig energikus magyar nem talált fogást ellenfelén, aki ráadásul egy szép derékra támadás után még mögé is tudott kerülni, azaz 3-0-ás francia előnnyel indult a második szakasz.

Ekkor fél perc sem kellett Kissnek, hogy vetélytársa mögé kerüljön (2-3), aki azonban nem sokkal később újra eredményesen támadt derékra, és ismét a magyar mögé került (2-5). Elúszni látszott a meccs, ám a francia fáradt, kevesebb mint másfél perccel a vége előtt Kiss Balázs könnyedén kiterelte a szőnyegről (3-5). A magyar ezek után lendületből próbálta újra kitolni Noumonvit, és már úgy látszott, ez sikerül is neki, amikor a francia összefogta, és a szőnyeg szélén a hátára dobta a magyart. A négy ponttal 9-3 lett az állás, és innen már nem volt visszaút. Fél perccel a vége előtt ugyan egy intést követően a térdelőhelyzetből Kiss még egyszer megpörgette ellenfelét, ám nem tudta továbbvinni az akciót, és ezzel 9-5-re kikapott.

“Nagyon nagy butaságot csináltam, 5-3 után még várnom kellett volna, elkapkodtam. Nagyon sajnálom, mert ez nyerhető meccs volt. Azt nem lehet elvenni a franciától, hogy jó birkózó, remekül támad derékra, kétszer ellenem is megcsinálta, ennek ellenére a végére elfáradt, lett volna esélyem” – mondta az MTI-nek Kiss, aki már csak abban bízhat, hogy Noumonvi legyőzi az elődöntőben a török Cenk Ildemet, és akkor a vigaszágon küzdhet tovább.


Fotó: MTI-archív

Kiss előtt a sérült Módos Péter helyett induló, újonc Knipli Csongor (59 kg) nagyot küzdött az izraeli Ilya Tsaryuk ellen, ám térdelő helyzetből és állásból sem tudott akciót csinálni riválisán, aki egyetlen mögé kerülésével 2-0-ra győzni tudott.

Knipli után egyből Lám Bálintot (130 kg) szólították a B szőnyegre, amelyen a bolgár Ljubomir Dimitrovval kellett megküzdenie a 2012-es junior világbajnoknak. A nyolc közé jutásért rendezett meccs biztatóan indult magyar szempontból, Lám aktívan birkózott állásból, s ugyan a bolgár intése után parter helyzetből nem csinált akciót, ám ezt követően szinte azonnal kitolta riválisát. Két perc telt el ekkor az első szakaszból, pihenőre azonban már nem kellett lemenniük a feleknek, miután Lám figyelmetlenségét szépen kihasználta Dimitrov, eldobta, majd pillanatok alatt háromszor megpörgette ellenfelét, s 10-1-nél technikai tussal véget ért a találkozó.

Utolsóként Kozák István (66 kg) mutatkozott be a szombati magyarok közül. A korábban 60 kilóban válogatott, ezúttal a 66 kg-ban szereplő ceglédi versenyző a lengyel Dawid Karecinski ellen lépett szőnyegre a nyolcaddöntőben, amelyben végig a lengyel birkózása érvényesült. Kozák nem talált fogást rajta, csak nagyon ritkán tudta összefogni, akciót pedig nem sikerült elérnie, s összességében simán, 4-0-ra kikapott.

Kniplinek, Lámnak és Kozáknak is már csak akkor van esélyük a folytatásra, ha legyőzőik döntőbe jutnak, s így vigaszágra “segítik” őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik