Sport

Már félig tele a ház a vízilabda-Eb-n

Pontosan száz nappal anyári, budapesti vízilabda-Európa-bajnokság rajtja előtt tartott sajtótájékoztatót a hazai sportági szövetség

Meglehetősen pozitív hangvételű sajtótájékoztatón vagyunk túl, elvégre minden a terveknek megfelelően halad az év egyik legnagyobb hazai rendezésű sporteseményével kapcsolatban.

Először is nézzük a jegyeket: Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára, egyben a szervező-bizottság operatív irányítója közölte, április 7-én, azaz jövő hétfőn újabb jegykontingenst nyitnak meg. Több ezer jegyet lehet ismét megvásárolni, hiszen a korábban kiadott tikettek gyakorlatilag teljes egészében elfogytak.

A katasztrófavédelemmel egyeztetve látszik, hogy nagyjából 6 ezer embert engedhetnek majd be egyszerre a Hajós Alfréd Uszoda nyitott medencéje köré, azaz valamelyest kevesebbet, mint a 2001-es Eb alkalmával. Ez a szigorúbb követelményeknek köszönhető. Ezzel együtt szinte biztos, hogy a magyar válogatottak telt héz előtt játszhatnak majd.

Várják az önkéntesek jelentkezését is, nem mintha eddig nem lett volna nagy az érdeklődés. Több mint 120-an jelentkeztek, jobbára fiatal hölgyek, ez nem meglepetés… Nagyjából 200-220 emberre lesz szüksége a szervező-bizottságnak a torna méltó lebonyolítása érdekében.

Az Európa-bajnokságra egyébként a Hajós-uszoda köré szurkolói falut létesítenek, a meccsek alatt pedig eddig nem tapasztalt programokkal és elemekkel szórakoztatják majd a közönséget.

A felkészülésről bőven szólt Benedek Tibor a férfi- és Merész András a női válogatott szövetségi kapitánya is.

Előbbi elmondta, a horvátok elleni Világliga-selejtezőn nem abban az összeállításban játszik majd a válogatott, mint amelyikben általában szokott, sok játékost kipróbál majd, de ne legyen senkinek kétsége: győzni szeretne a csapat attól függetlenül is, hogy nem lesz tétje a találkozónak.

Igen, a magyar válogatott már ott van a dubaji júniusi szuperdöntőben. A férfiválogatott május 26-án kezdi hivatalosan az Eb-felkészülést. Június 7-én magyar-olasz felkészülési meccset rendeznek, egy hét múlva Rómában találkozik a két válogatott, majd következik a dubaji szuperdöntő. Július elején egy németországi tornára utazik el a válogatott, az Eb után pedig augusztus 7-én kezdi a felkészülést a Világkupára. Merthogy lesz egy Vk is ebben az évben, hogy a játékosok kellőképpen ki legyenek facsarva. A fő csapás természetesen az Európa-bajnokságra irányul.

Ami a lányokat illeti: nekik is van még egy Világliga-selejtező, a görögök ellen április 22.én Székesfehérváron játszanak. Kilenc góllal kellene verni a helléneket, ez alighanem hiú ábránd, a válogatott nem lesz ott a kínai szuperdöntőn.

A felkészülést május 19-én kezdi a Merész-csapat, először Budapesten, majd Dunaújvárosba utaznak, ahol a holland válogatottal készülnek, egy idő után egy kupa keretében, ahol elképzelhető, hogy a görögök is játszanak (a magyar juniorválogatott mellett). Június közepén Görögországba utaznak a hölgyek a görög, az olasz és a holland válogatottal mérkőznek, majd hazatérnek Hajdúszoboszlóra, ahol az amerikai válogatottal készülnek – vélhetően itt is lesz egy hivatalos meccs az amerikaiakkal.

Két héttel az Eb előtt egy bombasztikusan erős oroszországi tornán, a Kirisi Kupán vesz részt a válogatott, majd jöhet az Európa-bajnokság. A torna után augusztusban martfűi edzőtábor szerepel a programban, ott az ausztrálokkal készülnek Keszthelyi Ritáék, ugyanis a lányok is Világkupáznak nyár végén, a festői szépségű Hanti-Manszijszkban.

A pénteki sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az Európa-bajnokság hivatalos kabalafigurája, a béka az Alfred nevet kapta, továbbá hamarosan megvásárolható egy limitált kiadású exkluzív Zsolnay-porcelánkészlet a szövetség és a manufaktúra együttműködése jóvoltából. A reggelizős szetten Alfred látható különböző “élethelyzetekben”. A részleteket a waterpolo.hu oldalon lehet elolvasni ezzel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik