Sport

50 nap múlva rajtol a világkupa Szegeden

Szinte évtizedes hagyomány, hogy a versenyszezon a szegedi világkupával kezdődik a legjobb magyar gyorsasági versenyzők számára.

Idén ez másként lesz, ennek ellenére a sportolók, valamint a szegedi verseny szervezői és házigazdái gőzerővel készülnek a pontosan 50 nap múlva rajtoló maty-éri eseményre.

„Idén először van arra lehetőség, hogy külföldi világkupa futamon is nagy csapattal szerepeljünk – mondja Storcz Botond, a felnőtt válogatott vezetőedzője. Külön örülök neki, hogy Milánóban lehetőségünk lesz rajthoz állni, mert ott 1999 óta nem rendeztek ott komoly nemzetközi versenyt, így a helyszín szinte minden versenyzőnk számára ismeretlen. Jövőre viszont Milánóban lesz a kvalifikációs világbajnokság, tehát mindenképpen fontos, hogy rutint szerezzünk az ottani körülmények között, mert a helyismereten akár olimpia kvóták is múlhatnak 2015-ben. ”

Milánó után kettő, Szeged előtt egy héttel a második világkupa futamot Csehországban rendezik. Racice ismerős helyszín a magyarok számára, ráadásul a verseny 5 nappal a szegedi világkupa kezdete előtt fejeződik be, ezért ide csak néhány fős magyar csapat utazik. Május 23-25. között Szegeden viszont rajthoz áll a tavalyi világbajnokságon sikeres válogatott magja és jó néhány ígéretes fiatal tehetség is. A csapat pontos összeállítására néhány héten belül tesz javaslatot a felnőtt vezetőedző.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik