Sport

Egészpályás öngól az NHL-ben

steven stamkos, tampa bay lightning (steven stamkos, tampa bay lightning)
steven stamkos, tampa bay lightning (steven stamkos, tampa bay lightning)

Steven Stamkos, a Tampa Bay Lightning játékosa a Buffalo Sabres elleni találkozón 2-2-es játékállásnál talált a saját kapujába. Szerencséjére a csapat ki tudott egyenlíteni, ő pedig ezt azzal hálálta meg, hogy a hosszabbításban megnyerte az összecsapást a Lightiningnek.

Pörgősen, gólgazdagon indult a két együttes találkozója, az első harmadot követően 2-2-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek, a második játékrészben viszont érintetlenek maradtak a kapuk.

Fotó: Europress fotóügynökség

Ezt követően kezdődött a dráma: a vendég együttes a harmadik húsz perc derekán emberelőnyhöz jutott, ám amíg a Buffalo nem ért koronghoz, levitték a kapust, hogy hat az öt ellen támadhassanak. Nos, Stamkos tett róla, hogy ez az előny hátrány legyen, ugyanis rosszul passzolt az ellenfél harmadában, a korong pedig az üres kapuba vánszorgott.

Nagy mázlija, hogy aztán sikerült a tényleges 5 a 4 elleni emberelőnyből egalizálnia csapatának, ő pedig hibáját kijavítva győztes gólt ütött a hosszabbításban.

Eredmények – NHL

Washington Capitals-Boston Bruins 2-4
Colorado Avalanche-San Jose Sharks 3-2
Carolina Hurricanes-Columbus Blue Jackets 2-3 – hosszabbítás után
New York Islanders-New Jersey Devils 2-1 – szétlövéssel
Toronto Maple Leafs-Detroit Red Wings 2-4
Florida Panthers-Montreal Canadiens 1-4
Buffalo Sabres-Tampa Bay Lightning 3-4 – hosszabbítás után
St. Louis Blues-Dallas Stars 2-4
Phoenix Coyotes-Minnesota Wild 1-3
Los Angeles Kings-Winnipeg Jets 4-2
Vancouver Canucks-Anaheim Ducks 1-5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik