Sport

Győzelmével nyolc közé jutott a Veszprém a BL-ben

mkb-veszprem(210x140)(1).jpg (mkb veszprém, )
mkb-veszprem(210x140)(1).jpg (mkb veszprém, )

A BL legjobb nyolc közé jutásáért zajló párharc odavágóján a veszprémi alakulat egygólos vereséget szenvedett el Lengyelországban. Idehaza öttel nyert a magyar csapat, így várhatja a negyeddöntő sorsolását.

Nem indult felhőtlenül a találkozó a Veszprém szemszögéből, sok pontatlansággal játszottak a bakonyiak, bár a lengyelek egyszer sem vezettek a mérkőzés korai szakaszában, s szerencsére később sem.

Negyed óra elteltével rákapcsolt a vendéglátó, s főként a jó védekezésnek és Alilovic remek kapusteljesítményének köszönhetően a félidőre már öt gól volt Nagy Laciék előnye.

Fotó: MTI

A második játékrészben tovább nőtt a két csapat közti különbség, volt, hogy a magyar alakulat hét góllal is vezetett, s bár a Wisla Plock rendre felzárkózott öt, vagy akár négy gólra is, nem volt kérdés, hogy a Veszprém jut a legjobb nyolc közé.

Ha Carlos Ortega fiai a negyeddöntős párharcot is sikerrel veszik, akkor bejutnak a Final Fourba, ahol már a Bajnokok Ligája győzelem lehet a cél.

Eredmény – Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés:

MKB-MVM Veszprém-Wisla Plock 31-26 (16-11)

2. FÉLIDŐ

56-60. PERC: Ötre zárkózott a Wisla, Ruezga gyönyörű találatával azonban ismét hat góllal vezet a Veszprém (29-23). Nagy hirtelen már csak néggyel vezet a magyar csapat, kevesebb mint három perca végéig. Gulyás gójára Wisniewski reagál, 30-26 ide. Sulic is betalál, Ilic pedig harmadik kiállítása miatt piros lapot kapott. Itt a vége, 31-26, a Veszprém bejutott a legjobb nyolc közé!

51-55. PERC: Kilenc és fél perccel a meccs vége előtt időt kér a Wisla Plock. Eklemovic óriási bombájával megint öt gól a különbség az együttesek közt. Lijewski szerzett labdát, majd gyorsan el is adta, Iváncsik Gergő pedig ezt kihasználva gólt szerzett (28-22). Schuch kerül ezúttal a kiálllítás sorsára, talán ezúttal kicsit jogtalanul. Lejárt a büntetés, Ortega pedig időt kér.

46-50. PERC: Emberhátrányban a veszprémiek, Alilovic pedig ezúttal nem tudott büntetőt hárítani (24-18). Ilic hagyta el a labdát, Nenadic pedig a kapuig gyalogolt vele (24-19). Milovski első gólját szerezte magyar állampolgárként a BL-ben, ám rögtön válaszolt a lengyel alakulat (25-20). Potyognak a gólok, Nagy hazai, Lijewski vendég oldalról volt eredményes (26-21). Ilic továbbra sem tud hibázni, a hetedik gólját lőtte hét próbálkozásból (27-21).

41-45. PERC: Eklemovic találatára Sulic reagált (23-17). Most már lassítja a játékot a Veszprém, persze a gólgyártással nem állnak le, Ilic büntetőjével 24-17 állás. Alilovic hétméterest fog, nagyon jól véd a magyar csapat kapusa!

36-40. PERC: Egy kontrából lett meg a vendégek 14. gólja, a Veszprém 20. találatát pedig Sulic szerezte egy remek bejátszás után (20-14). Most a házigazda játszik emberelőnyben, Nagy passzából Chema volt eredményes, majd egy gyors lengyel góllal már 21-15 áll az eredményjelzőn. Gyors gólok itt is, ott is, 22-16 már.

31-35. PERC: A lengyelek kezdtek, mégis a Veszprémé az első gól a félidőben (17-11). Lijewski talál be vendég részről, újra öt gól a két csapat között (17-12). Lijewski újra, 17-13-ra zárkóznak a lengyelek, de csak pár másodpercig, Gulyás talál be a Veszprémből. Schuch kiállítása miatt sokadszorra emberhátrányban a Veszprém, Nagy viszont labdát szerzett és meg sem állt a kapuig (19-13).

A kezdeti nehézségeket követően nagyon feljavult a Veszprém játéka, a szünetre ötgólos előnnyel mehet a magyar együttes. Hamarosan jövünk a második játékrésszel.

1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Hazai emberhátránnyal kezdődik az utolsó öt perc, miközben a vendégek értékesítettek egy hétméterest (13-8). Időt kért a Veszprém bő három perccel a félidő előtt. Jamali életerős lövése után a hálóban kötött ki a labda, de rögtön szépít a Wisla, plusz Terzic kapott egy kétperces büntetést. Jamali ismét, majd Wisniewski, 15-10-es hazai előny. Aztán ismét Jamali, majd Montoro is beköszönt, így 16-11-es játékállásnál vonulhatnak pihenőre a felek.

21-25. PERC: Ilic újabb gólja után megint időt kért a Wisla. Alilovic megint véd, Ugalde pedig hatgólosra növeli a magyar csapat fórját. Toromanovic lőtte a hatodik Wisla gólt, 11-6 az állás. Egyre könnyedebben, magabiztosabban játszik a Veszprém, közben mindkét oldalon esett egy-egy gól (12-7). Ilic százszázalékosan dob, eddig ötből öt az aránya (13-7).

16-20. PERC: Chema eladott labdája után kettőre zárkózik a lengyel gárda (7-5). Gyorsindításból talált be Sulic, 8-5 ide. Syprzak már a harmadik kettő perces kiállítását kapja, így az ellenfél egyik legjobb védője már nem térhet vissza a pályára. Ilic értékesíti a megítélt büntető, négygólos már a hazai előny (9-5). Alilovic büntetőt hárít, tíz perc a félidőig.

11-15. PERC: Gulyás a szélről a hosszú felsőbe (5-4). Ilic eredményes hétméteresből, először vezet kettővel a Veszprém (6-4). Nagy Lászlót kiállítják a játékvezetők, két percig emberhátrányban kézilabdázik a Veszprém. Így Is meg van azonban a következő gól, Sulic talált a vendég kapuba (7-4).

6-10. PERC: Három perce nincs gól, brillíroznak a kapusok és a védelmek is. Egy páros kiállítás nyomán öt az öt ellen folyik a játék két percig. Lijewski töri meg a gólcsendet, de a magyar csapat rögtön válaszol (4-3). Sajnos nagyon sok hibával játszik a Veszprém, de szerencsére a lengyelek rendre elrontják ziccereiket. Kilenc perc elteltével időt kér a Wisla. Egy hosszú támadást követően egyenlítenek a vendégek (4-4).

1-5. PERC: A Veszprém kezdte a találkozót, az első támadásból nem született gól. Kapkodó a játék egyelőre, Chema góljával pedig vezet a hazai gárda (1-0), ráadásul két percet kapott egy lengyel játékos. Emberhátrányban egyenlít Wisla Plock, Nagy góljával azonban már újra a Veszprémnél az előny (2-1). Közben újabb két gyors gól, 3-2-es hazai vezetés.

Előzetes: A Veszprém a csoportelsőként jutott a legjobb 16 közé, a selejtezőkben mindössze egyszer, az utolsó fordulóban az ukrán Zaporizzsja együttesétől szenvedett el vereséget.

A magyar csapat mostani ellenfele, a lengyel Wisla Plock négy győzelmével és hat vereségével negyedikként végzett a B csoportban, nem mondhatni, hogy az élcsapatok közé tartoznának.

Az első összecsapást múlt hét vasárnap rendezték Lengyelországban, ahol főként gyenge védekezése miatt a Veszprém egygólos vereséget szenvedett, ami ugyanakkor kétség kívül ledolgozhatónak tánik a visszavágón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik