Sport

Olimpiai bajnokok társaságában Cseh László

Cseh László (cseh lászló, )
Cseh László (cseh lászló, )

Már nem "csak" Ryan Lochte-val, hanem Tyler Claryvel is készül a magyar úszó az Amerikai Egyesült Államokban.


Cseh László és Ryan Lochte jóban vannak egymással
Fotó: Europress Fotóügynökség

Nem egyedülálló dolog, hogy két különböző nemzetiségű úszó néhány napig vagy akár egy-két hétig is együtt edz, és igyekszik profitálni a közösen elvégzett munkából. Cseh László, a magyar úszósport kiemelkedő alakja szerencsésnek mondhatja magát, mert ezekben a napokban a három olimpián öt aranyérmet begyűjtő amerikai Ryan Lochte társaságában róhatja a távokat Észak-Karolinában, egészen pontosan a Charlotte-i „vizes” központban. Ez már önmagában is kivételes lehetőséget jelent a számára, de mint arról a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának beszámolt, hétfőn egy újabb nagyágyú csatlakozására lehet számítani.

„Eddig három napon át edzhettem együtt Lochte barátommal, aki az idén tölti be a harmincadik életévét, és akit mindig is nagyszerű fickónak tartottam. Még legalább egy hét közös gyakorlás vár ránk” – mondta Cseh László, aki hozzátette, hogy a hét elején 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka, Tyler Clary is becsatlakozik a munkába.

Cseh László elmondta, hogy az edzőtábor költségeit teljes egészében ő maga állja. Hozzátette, ez igazából csak a repülőjegy kifizetéséből állt, mert vendégként kezelik Amerikában, az első héten például Nick Thoman, olimpiai arany- és ezüstérmes lakásában helyezkedhetett el.

Cseh számára nem teljesen szokatlan a mostani helyzet, hiszen a közelmúltban már kétszer is külföldi edzőtársat választhatott magának:

„A később olimpiai és világbajnoki győztes dél-afrikai Chad le Clos társaságában előbb a szülőhazájában, aztán Budapesten a Kőér utcai uszodában is együtt edzettünk, ezen kívül az osztrák Dinko Jukiccsal is kipróbáltuk, hogy mi jó sülhet ki a közös munkánkból.”


Tyler Clary is becsatlakozik a munkába
Fotó: Europress Fotóügynökség

Honfitársunk nap mint nap együtt tréningezik Lochte-val, ráadásul ugyanazt az edzést ússzák. David Marsh sikeredző vezényli mindkettejüket, az ő ötlete volt az is, hogy Cseh kiutazzon a tengerentúlra.

„Tényleg nagyon keményen edz, és én valamennyire próbálom a lépést tartani vele, de az első héten még szoknom kellett az edzések ritmusát és fajtáját. Csak a vízi munkánk közös, az edzőteremben Ryan egészen más gyakorlatokat végez, mint én. A medencében viszont nincs mit rejtegetnie előlem. Eddig is tudtam, hogy nagyon erős és dinamikus lába van” – mondta Lochte-ről Cseh.

Ezt követően arról beszélt, milyen eredményt vár az észak-karolinai munkától:

„Legfőképpen egy újfajta edzésszemlélet megismerését, amit ha jónak érzek, be tudok majd építeni a mindennapi edzésmunkámba. Kétnaponta beszélek Turi Györggyel az edzőmmel, legutóbb szombaton is volt egy hosszabb konzultációnk. Elmondom neki, hogy mit tapasztalok és eddig milyen érzések alakultak ki bennem. Jelenleg 33 méteres medencében folynak az edzések, és ez nagyon meglepett. Büszkén említettem, hogy a Kőér utcában is ugyanilyen hosszú a pálya. Jól érzem magamat. Csütörtök este közös vacsoránk volt a csapat több tagjával, nagyon kellemes élményekkel gazdagodva búcsúztam el az amerikai fiúktól” – ezzel zárta a beszámolóját Cseh László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik