Sport

Török Zsolték újra a csúcsra törnek

Annapurna (annapurna, )
Annapurna (annapurna, )

A Föld tizedik legmagasabb csúcsa, a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul a hét végén az aradi Török Zsolt vezette romániai expedíció.

Török Zsolt a maszol.ro-nak adott interjúban elmondta, hogy pénteken indulnak Bukarestből Nepálba, ahol helikopterrel érik el a 4200 méteres magasságban levő alaptábort. Három hét akklimatizálódás után várják az alkalmas időt a csúcstámadásra, amelyre várhatóan májusban kerül sor. A négyfős expedíció 50 ezer eurós költségvetéssel vág neki az útnak.

Az aradi hegymászó a maszol.ro-nak felidézte, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként járt már román hegymászó az Annapurnán, de úgy vélte, nagyobb az értéke annak, ha egy ország csapata saját erőből próbálkozik a csúcs meghódításával.

Török Zsolt elmondta, hogy az Annapurnát a K2, a Kancsendzönga, a Nanga Parbat és a Dhaulagiri mellett a világ legveszélyesebb csúcsai közé szokták sorolni az ott életüket vesztett alpinisták száma alapján. A statisztikában a tavalyi balesetek (többek között Erőss Zsolt és Kiss Péter halála) után a Kancsendzönga lépett az élre.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Annapurna-expedíció vezetője elmondta, az expedícióval a romániai hegymászás kultúráját próbálják felépíteni, de emellett az idősek kirekesztése ellen is állást kívánnak foglalni, és a fogyatékossággal élők integrálásának a szükségességére is rá szeretnék irányítani a figyelmet. Hozzátette, hogy az 54 éves George Porancea hegyimentő a csapat fizikailag legjobban felkészült tagja.

A 40 éves Török Zsolt természetesnek tartotta, hogy román színekben vág neki az expedíciónak. Hozzáfűzte, felkérést kapott Kollár Lajostól, Erőss Zsolt mászótársától, hogy ősszel vegyen részt a 6856 méter magas Ama Dablam Himalája-csúcs meghódítására induló expedícióban is. Azon valószínűleg mind a magyar és a román zászló alatt másznak majd.

Tavaly is Török Zsolt vezette azt a romániai expedíciót, amely sikerrel hódította meg a 8125 méter magas Nanga Parbatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik