Sport

Durant és a Philly sorozata is folytatódik

kevin durant (kevin durant)
kevin durant (kevin durant)

Kevin Durant ezúttal 51 ponttal és egy győzelmet érő triplával vétette észre magát, a 76ers pedig elszenvedte zsinórban 23. vereségét. Közeleg a negatív ligarekord.

Kevin Durantre, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Oklahoma City Thunder játékosára lassan már nehéz lesz jelzőt találni, annyira elképesztő, amit művel. Arról már írtunk többször is, hogy sorozatban gyártja a legalább 25 pontos meccseket, amellyel lassan Michael Jordan rekordját fenyegeti, ám a zsinórban 34. ilyen találkozóját igen emlékezetessé tette – Jordan 40-ig jutott az 1986-87-es szezonban.

Az OKC Torontóban vendégeskedett magyar idő szerint szombaton hajnalban, az összecsapás pedig csak a második hosszabbításban dőlt el. na, de hogyan! A Raptors már nyolc ponttal is vezetett ebben a szakaszban, ám ekkor jött Durant, aki bedobott egy triplát, majd hasonlóan tett a veterán Derek Fisher is. Az utolsó percben járt a mérkőzés, amikor Salmons kihagyott két büntetőt, a labda pedig a Thunderhez került, az időkérés és az oldalvonali bedobás után pedig Durant emberről dobott egy hidegvérű triplát, amivel megnyerte csapatának a meccset – 1,7 másodperccel a dudaszó előtt. A még mindig csak 25 esztendős játékos egyébként 51 pontot (!) szorgoskodott össze ezúttal.


Kevin Durant elképesztően jó formában van
Fotó: Europress Fotóügynökség

Tovább tart a Philadelphia 76ers mélyrepülése, az együttes zsinórban a 23. mérkőzését is elveszítette, ezúttal a New York Knicks ellen hazai környezetben. A Philly már csak hárommal marad el a Cleveland Cavaliers erre vonatkozó negatív rekordjától és a csapat formáját elnézve nem lennénk meglepve, ha a 76ers alul is múlná a 2010-11-es Cavs produkcióját.

Elentétes utat jár be a nyugati első San Antonio Spurs, amely sorozatban a 12. győzelmét könyvelhette el. A 17 pontos Marco Belinelli vezette texasiak ezúttal a Sacramento Kingst fektették két vállra.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Indiana Pacers–Chicago Bulls 91–79
Philadelphia 76ers–New York Knicks 92–93
Toronto Raptors–Oklahoma City Thunder 118–119 – kétszeri hosszabbítás után
Atlanta Hawks–New Orleans Pelicans 105–111
Brooklyn Nets–Boston Celtics 114–98
Miami Heat–Memphis Grizzlies 91–86
Dallas Mavericks–Denver Nuggets 122–106
Phoenix Suns–Detroit Pistons 98–92
Sacramento Kings–San Antonio Spurs 79–99
Los Angeles Lakers–Washington Wizards 107–117

Videó – A hihetetlenül izgalmas Toronto-OKC meccs összefoglalója:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik