Sport

Bravúrra van szükség a görögök ellen

női vízilabda válogatott (női vízilabda válogatott, )
női vízilabda válogatott (női vízilabda válogatott, )

Két vereség után megszerezte első győzelmét a világligában a magyar női vízilabda-válogatott, ám az olaszok elleni, kedd esti 15-12-es itthoni siker is kevésnek tűnik ahhoz, hogy Merész András együttese ott lehessen a pénzdíjas sorozat júniusi szuperdöntőjében.

A nemzetközi szövetség (FINA) versenykiírásának értelmében ugyanis a két európai selejtezőcsoportból csupán a győztesek automatikus résztvevői a kínai Kunsan városában június 10. és 15. között zajló finálénak, míg az öreg kontinensről – harmadikként – csak a jobb mérleggel záró csoportmásodik lehet még ott a legjobb nyolc válogatottat felvonultató tornán.

Erre valós eséllyel az orosz csapat pályázik, amely az A csoportban kétszer is kikapott ugyan a már biztos győztes spanyoloktól, viszont két ízben nyert a britek ellen, s 6 ponttal, 54-48-as gólmérleggel foglalja el a második pozíciót. Az oroszok – akik kedd este fordították át pluszba a gólkülönbségüket, miután hazai medencében, Cseljabinszkban 20-13-ra diadalmaskodtak a britek felett – már nem szállnak medencébe, a hátralevő Nagy-Britannia – Spanyolország meccsnek pedig már nincsen valódi tétje.

A B csoportban az Európa-bajnoki címvédő olaszok befejezték, s három győzelemmel – a keddi budapesti vereség ellenére – a csoport élén végeztek, a második helyért pedig az egyformán 3 ponttal álló magyar és görög gárda vetélkedik.

Utóbbi két válogatott április 22-én Székesfehérváron csap össze, s van törleszteni valója a Merész-alakulatnak, amely a januári, athéni fellépésén 14-11-re kikapott a vendéglátóktól.

A fehérvári visszavágón jogos elvárás a londoni olimpián negyedik, a 2012-es Eb-n és a tavalyi világbajnokságon bronzérmes magyar csapattal szemben a győzelem, amely azonban akkor érne igazán sokat, ha kilencgólos lenne, hiszen ekkor az oroszok helyett – jobb, adott esetben plusz hetes gólkülönbséggel – Takács Orsolyáék jutnának ki a világliga szuperdöntőjébe. Ilyen mértékű siker azonban gyakorlatilag kizárt a szintén a nemzetközi élvonalba tartozó – 2011-ben vb-aranyérmes, a legutóbbi két Eb-n ezüstérmes – görögök ellen.

A vl-fináléba a három európai csapat – és a házigazdaként eleve rajtjogot kapott kínai együttes – mellé további négy válogatott kerülhet be más kontinensekről. Hogy kik, arról külön vetélkedő, úgynevezett interkontinentális torna határoz. Ezt az eseményt – Afrika, Amerika, Ázsia és Óceánia képviselőinek részvételével – május 19. és 25. között rendezik meg az egyesült államokbeli Riverside-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik