Sport

Átlagon felüli a fehérvári hoki Ausztriában

SC Bern (sc bern, )
SC Bern (sc bern, )

Az osztrák bázisú jégkorong-bajnokság a hetedik leglátogatottabb pontvadászat Európában és ebben a székesfehérvári szurkolóknak vastagon benne van a kezük.


Ilyen szurkolótábor előtt élmény lehet játszani
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) idén is rangsorolta az európai csapatokat az átlag nézőszámok alapján. A szervezet az alapszakaszt vette alapul, a klubok egyenkénti rangsorában és a bajnokságokat tekintve is Svájc végzett az élen – de ezen igazából nem kell meglepődni, az ország tavaly is az élen zárt, miközben a Bern már 13. esztendeje vezeti az erre vonatkozó listát.

A fővárosi egyesület ebben a szezonban pocsékul szerepelt – az A League története során az első olyan címvédő, amely nem jutott be a rájátszásba –, ám mindez nem a szurkolókon múlt, átlagban ugyanis 16 ezer 347-en buzdították a csapatot, ami a jégcsarnok méreteit tekintve több mint 95 százalékos kihasználtságot jelent!

Ezt meg sem tudta közelíteni a második Eisbären Berlin, igaz a német együttes sem panaszkodhat a maga 12 ezer 738-as táborával. A dobogóra még az orosz SZKA Szentpétervár fért fel, amely meccsről meccsre 12 ezer 133 szurkolót mozgatott meg a KHL-ben.

Videó – Így hangolódtak a tavalyi döntőre a berni szurkolók:

Egy szomszédos ország, Szlovákia is képviselteti magát a legjobb tízben, a szintén a KHL-ben vitézkedő Slovan Bratislava találkozóit átlagban valamivel több mint 10 ezren látogatják. A pozsonyi együttes kapcsán ugyanakkor ki kell emelni, hogy a csarnokának kihasználtsága csak 4 tizeddel marad el a száz százaléktól, vagyis ez a szám minden bizonnyal nagyobb is lehetne, más kérdés, hogy már nem nagyon férnek be emberek az Ondrej Nepela Arénába – ezzel azok a magyar hokiszurkolók is szembesülhetnek, akik megnéznék maguknak testközelből is a KHL-t, ám tiketthez maximum csak nagy nehézségek, vagy gyors pozsonyi ismerősök útján jutnak.

Hol van az EBEL és a MOL Liga?

Ahogy említettük, a svájci élvonal végzett az élen a bajnokságok versenyében (6 ezer 872 néző átlagban), itt még Németország (6343) és Svédország (5978) mondhatja magát dobogósnak. Az EBEL – melyben indul a Sapa Fehérvár AV19 – is igen előkelő helyen tanyázik, az osztrák bázisú pontvadászat ugyanis a hetedik a rangsorban a maga 2 ezer 935-ös átlag nézőszámával.

Ha már szóba került Magyarország elsőszámú klubcsapata, kicsit utánajártunk a székesfehérvári alapszakasz-mérkőzések látogatottságának az eurohockey.com portál segítségével. Végigböngésztük mind a 22 hazai meccs nézőszámát: összesen 70 ezer 823-an látogattak ki az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba (na, meg a Városligetbe a két Winter Classic-mérkőzésre), ami azt jelenti, hogy átlagosan 3219 nézőt jelent. Ezzel a „Volán” nem sokkal marad el a top 100-tól. A küzdelmek szeptemberben rajtoltak el az EBEL-ben, ehhez képest csak november vége felé – amikor épp nem ment annyira a csapatnak – ment először háromezer alá a nézőszám.

És, ha mindezt összevetjük az EBEL mutatójával, akkor láthatjuk, hogy átlagon felül teljesít ebben a mutatóban a Sapa Fehérvár AV19. Az osztrák együttesek közül egyébként a Vienna Capitals áll a legelőkelőbb helyen, a bécsiek a 62.-ek (4846).


A fehérvári drukkerek a Dunaújváros elleni Szuperkupa-döntőben
Fotó: MTI

Sajnos nem ilyen veretes a magyar-román-szlovák közös bajnokság mutatója: a MOL Liga meccseit átlagban 866-an látogatják, ennél a listában szereplő pontvadászatok közül egyedül a holland (756) szerepel hátrébb.

Ami az egész világot illeti, ott továbbra is az észak-amerikai profi liga (NHL) szerepel az élen és ez még minden bizonnyal sokáig így is lesz, tekintve, hogy a földkerekség legerősebb bajnokságáról van szó. A tengerentúlon átlagban 17 ezer 953-an járnak meccsekre, a legjobb mutatója a Chicago Blackhawksnak van (22769), a legrosszabb pedig a Phoenix Coyotesnak (13445). Utóbbi nem annyira meglepő, az együttes ugyanis az arizonai sivatag kellős közepén próbálja megszerettetni a jégkorongot az emberekkel – több-kevesebb sikerrel.

Csak összehasonlításképp: a Phoenix az európai rangsorban a második lenne, míg az itt listavezető Bern az amerikaiban a 21., de csak egy hajszállal megelőzve az Anaheim Ducksot.

A legtöbb szurkolót vonzó csapatok és bajnokságok

Klubok:
1. SC Bern (svájci), 16347 néző átlagban
2. Eisbären Berlin (német), 12738
3. SZKA Szentpétervár (orosz), 12133
4. Kölner Haie (német), 11712
5. Adler Mannheim (német), 11283
6. Dinamo Minszk (fehérorosz), 10426
7. Slovan Bratislava (szlovák), 10013
8. Frölunda Göteburg (svéd), 9362
9. Jokerit Helsinki (finn), 9252
10. ZSC Lions Zürich (svájci), 9048

Bajnokságok:
1. A League (Svájc), 6872
2. DEL (Németország), 6343
3. Elitserien (Svédország), 5978
…7. EBEL (Ausztria), 2935
…17. MOL Liga (Magyarország/Románia/Szlovákia) 866

Ajánlott videó

Olvasói sztorik