Sport

Másodszor csak döntetlenre futotta a görögök ellen

futsal (futsal, )
futsal (futsal, )

A vasárnapi 4-2-es győzelem után futsalválogatottunk 1-1-es döntetlent játszott Pápán Görögország legjobbjaival.

A találkozón nem úgy alakult az első játékrész, mint ahogy szerettük volna. Hasonló vehemenciával kezdtük a mérkőzést, mint a vasárnapi találkozón, egyből neki támadt ellenfelének a magyar csapat. A görögök szinte a félpályáig sem jutottak el, a mérkőzés első felében, szemmel látható volt a magyarok mezőnyfölénye – írja az mlsz.hu.

A tucatnyi magyar lehetőség mellett a görögök csupán háromszor kerültek helyzetbe, de abból egyet gólra is váltottak. Ilias révén a 6. perc elején egy kontrából teljesen váratlanul megszerezték a vezetést a görögök.

Fotó: mlsz.hu

A második játékrészre a mieink kissé fáradtabban érkeztek, így a görög csapat előtt több lehetőség adódhatott. A helyzeteink továbbra is megvoltak. A 9. percben Gál István még a kapufát találta el, azonban rögtön ezt követően Lódi Tamás felébresztette a pápai publikumot és egy nagyszerűen eltalált távoli lövéssel egyenlített. Az utolsó öt perc izgalmasra sikerült, a magyarok folyamatosan támadtak, de az eredmény nem változott.

“Ilyen az, amikor a labda sehogy sem akar bejutni a kapuba. Megvoltak a lehetőségeink, hiszen rúgtunk négy kapufát, több helyzetünk maradt kihasználatlanul. Negyvenötször lőttünk kapura, míg a görögök nyolcszor. A helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, azonban így is boldog vagyok, mert a fiatalok jól teljesítettek, mindenki segítette a másikat, jó volt a csapatszellem” – mondta Sito Rivera.

Eredmény – Futsal, felkészülési mérkőzés:

Magyarország-Görögország 1-1 (0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik