Sport

Vass Dóra döntőbe jutott

Vass Dóra (vass dóra, )
Vass Dóra (vass dóra, )

Vass Dóra és a magyar együttes kéziszer-csapat is remekelt a III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa második napján a debreceni Főnix csarnokban. Vass szalaggal bekerült a fináléba, egyéni összetettben pedig az előkelő tízedik helyen végzett. A magyar együttes kéziszer-csapat 3 labda, 2 szalaggal a kiváló negyedik helyen döntős.

Vass elsőként buzogánnyal mutatkozott be a közel teltházas debreceni csarnok nagy örömére, különösebb hiba nélkül adta elő gyakorlatát, amelyre 16.400 pontot kapott, ezzel 13. lett. Nagy álma volt, hogy szalaggal bekerüljön a vasárnapi nyolcas döntőbe és mivel ez a gyakorlat nagyon jól sikerült, nyolcadik helyen finalista lett 16.267 ponttal. A négy szer eredménye alapján egyéni összetettben a 10. helyet érte el 64.950 ponttal.

“Még most is nyomás volt rajtam, mert 100-ból egyszer fordul elő, hogy egy gyakinál elpattan a karika, és velem pénteken megtörtént. Ott motoszkált bennem ez a rossz érzés, de szombaton már oldottabban versenyeztem. Jólesik a magyar közönség szeretete, és ez rengeteg erőt ad nekem. Érzésem szerint jól sikerült a szalaggyakorlatom, és a zsűri is úgy látta, mert bejutottam a fináléba. Nagyon boldog vagyok” – idézi a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) közleménye Vass Dórát.


Fotó: rgworldcupdebrecen.hu

Böröcz Bianka buzogánnyal 22. , szalaggal 23. , egyéni összetettben 21. lett. A Vk végső elszámolásába nem számít bele Kécza Daniella és Soós Viktória eredménye, Kécza buzogánnyal 12.067, szalaggal 13.000 pontot, Soós ugyanitt 13.083, buzogánnyal 13.033 pontot szerzett.

A Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Raub Nóra, Ludányi Laura, Wehovszky Vivien összeállítású együttes kéziszer-csapat nagy ováció közepette lépett szőnyegre, és hibátlanul mutatta be 3 szalag 2 labda gyakorlatát, a finn és a brazil csapatot is megelőzve a negyedik helyen zárt 15.883 ponttal, így természetesen ezen a szeren is döntős. A kvalifikációban bemutatott két gyakorlat alapján összetett eredményt is hirdettek, a magyarok hatodikként zártak 30.450 ponttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik