Sport

Kísérti a múlt Djokovicot

Novak Djokovic (novak djokovic, )
Novak Djokovic (novak djokovic, )

Novak Djokovic bejutott az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna elődöntőjébe, ahol John Isnerrel találkozik. Az amerikai két éve legyőzte a szerbet a legjobb négy között.

Nyolc esztendővel ezelőtt, az akkor még tinédzser Novak Djokovic kikapott a francia Julien Benneteau-tól Indian Wellsben, ám ezúttal a negyeddöntőben nem volt kérdés, hogy a szerb húzza be a győzelmet. A második helyen kiemelt, 26 esztendős Djokovic ugyan nem élete legjobb formáját hozta, de így is egy magabiztos 6-1, 6-3-as győzelmet aratott a 32 éves francia ellen.

„Arra törekedtem, hogy az elejétől a végéig maximálisan koncentrálni tudja és ez sikerült is. A torna során voltak jó meccseim, de hullámvölgyeim is, most viszont stabilan teljesítettem” – mondta az Eurosportnak a mérkőzést követően a 2008-as és 2011-es Indian Wells-i győztes.


Novak Djokovic magabiztosan játszott
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az elődöntőben az amerikai óriás, John Isner lesz az ellenfele. A torna 12. kiemeltje a lett Ernest Gulbist verte szoros csatában, mind a két szettet rövidítésben nyerte meg. Isner két évvel ezelőtt az elődöntőben legyőzte Djokovicot, ráadásul épp az elődöntőben.

A másik ágon a svájciak korábbi világelsője, Roger Federer az ukrán Alekszandr Dolgopolovval találkozik.

A nőknél a másodikként rangsorolt lengyel Agnieszka Radwanska a 20. helyen kiemelt olasz Flavia Pennettával meccsel a döntőben. Az itáliai hölgy az első helyen kiemelt Li Nát búcsúztatta.

Eredmények – Indian Wells

férfiak (4,7 millió dollár összdíjazás), negyeddöntő:
Djokovic (szerb, 2.)-Benneteau (francia) 6-1, 6-3
Isner (amerikai, 12.)-Gulbis (lett, 20.) 7-6 (7-4), 7-6 (7-3)

nők (5,9 millió dollár összdíjazás), elődöntő:
Pennetta (olasz, 20.)-Li (kínai, 1.) 7-6 (7-5), 6-3
A. Radwanska (lengyel, 2.)-Halep (román, 6.) 6-3, 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik