Sport

Dollármilliókban kártyáznak Makaón

A nagy titokkal körülvett makaói pókerpartik körül oldódott a hírzárlat, így igaznak bizonyultak a feltevések, és valóban milliókban kártyáznak ott, természetesen dollárban.

Az egyik játékos, Tom Hall nemrégiben mesélt a makaói kőkemény pókerpartikról, és elmondása szerint elmebetegség, ami már ott folyik. Több napon keresztül, megállás nélkül zajlik a játék, miközben dollármilliók cserélnek gazdát percről-percre – írja a Poker.hu.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy avilág legnagyobb cash game akciói már nem Las Vegasban, hanem Makaón zajlanak, ahol több millió dolláros beülőkkel szállnak be a játékosok, de pontos számokról eddig senki nem beszélt.

Tom Hall – aki bár nem a legnagyobb téteken játszik, de mégis betekintése van oda is – megosztott pár információt az ott zajló „őrületről”. Szerinte a játék három éve – kisebb nagyobb megszakításokkal – folyamatosan zajlik, a kisvak értéke általában 4 000 dollár, míg a nagyvaké 8 000.

Ezt néha felemelik 12/25 ezerre is, így igazán elképesztő nagy kasszák tudnak összejönni. Hall rövid bepillantása alatt jó pár 7-800 ezer dolláros blöfföt látott, de ezek semmik ahhoz képest, amikor igazán eldurvul a játék.

Tudomása szerint a legtöbb pénz, ami volt az asztalon egyszerre, az 20 millió dollárnak, azaz nagyjából 4,5 milliárd forintnak felelt meg. A legnagyobb partiban pedig 5,1 millió dollár feküdt középen, amit végül nem nyert meg senki, ugyanis a két, még cselekvő játékosnak ugyanolyan lapjaik voltak, így elfelezték a hihetetlenül nagyra nőtt kasszát.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.