Sport

Filipenko megvédte címét, Jani első sikere

Jani-Reka-Luca(960x640).jpg (jani réka luca, )
Jani-Reka-Luca(960x640).jpg (jani réka luca, )

Filipenko Viktor megvédte címét, Jani Réka-Luca pedig először diadalmaskodott a fedettpályás tenisz országos bajnokságon.

A budapesti Nemzeti Edzés Központban rendezett, 300 ezer forint összdíjazású keménypályás tornán a férfiaknál az első helyen kiemelt Filipenko egyórás meccsen verte Bíró Andrét a döntőben, így szettveszteség nélkül fejezte be hétfőn az ob-t.

“Tavaly nehezebb dolgom volt, most fejben és technikailag is jobb vagyok. Voltak itt ATP-ranglistás játékosok, ez nagyjából egy nemzetközi Future-torna szintjének felel meg, úgyhogy örülök ennek a serlegnek” – nyilatkozta a 22 éves, Davis Kupa-válogatott Filipenko, aki tavaly finálét játszott a szabadtéri ob-n is.


Fotó: MTI

A nőknél jóval nagyobb csatát hozott a Fed Kupa-csapattagok döntője, az első helyen kiemelt Jani végül 1 óra 45 perc alatt gyűrte le a másodikként rangsorolt Bukta Ágnest. Az MTK-t erősítő győztes az addigi négy mérkőzésén összesen csak nyolc játékot vesztett, a fináléban viszont derekasan megküzdött a fedettpályán és szabadtéren is címvédő riválisával.

“Furcsa, de életem első ob-ján szerepeltem, a versenynaptáram most úgy alakult, hogy itthon vagyok. Az ellenfeleim közül kiemelném a negyeddöntős Udvardy Pannát, aki remek játékos, s a mai döntőben Ági is jól játszott, főleg ahhoz képest, hogy a napokban még betegeskedett” – összegzett a jövő héten már Franciaországban versenyző Jani, aki Filipenkóhoz hasonlóan 120 ezer forintot kapott sikeréért.

A két bajnok a folytatásban párosban is diadalmaskodott: Jani oldalán Udvardy Pannával a Koleszár Zsófia, Matyák Fruzsina duót verte, míg Filipenko és Borsos Gábor a Balla Péter, Kovács Márk kettőst győzte le a döntőben.

Eredmények – fedettpályás tenisz ob, döntők

férfi egyes:
Filipenko Viktor (Ábris 2010, 1.)-Bíró André (Diego VKE) 6-2, 6-2
férfi páros:
Filipenko Viktor, Borsos Gábor (Ábris 2010, Siófoki Spartacus, 1.)-Balla Péter, Kovács Márk (Diego VKE, MTK, 4.) 6-2, 6-1
női egyes:
Jani Réka-Luca (MTK, 1.)-Bukta Ágnes (Diego VKE, 2.) 6-3, 7-5
női páros:
Jani Réka-Luca, Udvardy Panna (MTK, Tálentum)-Koleszár Zsófia, Matyák Fruzsina (Ábris 2010, Diego VKE) 6-4, 6-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik