Sport

Íme, az olimpiai jutalmak, konkrétan

london-2012(210x140)(1).jpg (london 2012, )
london-2012(210x140)(1).jpg (london 2012, )

Az atlatszo.hu oldal nyilvánosságra hozta a londoni olimpia után kiosztott jutalmak listáját. Legalábbis azt, amit megkaptak a minisztériumtól.

Meglehetősen sikeres olimpián voltunk túl 2012 nyarán: a magyar csapat 8 arany-, 4 ezüst- és 6 bronzérmet szerzett Londonban.

Nem sokkal a játékok után a magyar kormány elfogadta, ki mekkora összegre jogosult érmei vagy pontszerző helyezései után. Sőt, ezúttal a nyolcadik helyezettek is jutalomban részesültek. Az aranyéremért 35 millió, az ezüstért 25, a bronzért 20 millió forint járt. A negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10, a hatodikak 8, a hetedikek 4, a nyolcadikak 2 millió forintot kaptak.

A páros számban versenyzők az elért eredményekért járó összeg 90 százalékát kapták meg, míg a négyfős csapatok a 80 százalékát. A csapatsportágak képviselői az összegek 70 százalékára lettek jogosultak.

Pénzhez jutottak a szövetségi kapitányok, az edzők (a megítélhető összeg a sportolót illető összeg 60 százaléka lehetett) és segítőik, így például a pszichológusok is. Az egyes összegekre a sportági szövetségek tehettek javaslatot.

Volt olyan szövetség és csapat, ahol a szövetségi kapitány döntött arról, hogyan osztja fel az összeget, Mocsai Lajos, a negyedik helyen végzett férfi-kézilabdaválogatott kapitánya például így tett.

A kormány 2,18 milliárd forintot költött minderre, de sokáig nem hozták nyilvánosságra a teljes összegeket, holott ezt több sajtóorgánum kikérte. Az atlatszo.hu oldal most végre közölhette a listát, miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma megküldte az erre vonatkozó dokumentumot. A lista ugyanakkor 228 millió forinttal kevesebb összeget tartalmaz összességében. Egyéves per után adhatta most közre az oldal a jutalmazottak nevét és az összegeket.

Sok vitát váltott ki az is, hogy egyes sportvezetők is pénzhez jutottak, eleddig nem tudtuk, hogy kik és mennyit tehettek zsebre. A 228 milliós különbözetnek hála most sem teljes a kép.

A legmagasabb összegű utalások a mostani listán:

Kozák Danuta kajakos: 31,5 millió forint + 31,5 millió forint
Gyurta Dániel úszó: 58 millió forint
Csipes Ferenc, kajakedző: 53 millió forint
Kovács Katalin kajakos: 50,5 millió forint
Douchev-Janics Natasa kajakos: 42,5 millió forint
Berki Krisztián tornász, Pars Krisztián kalapácsvető, Szilágyi Áron vívó, Risztov Éva úszó: 35 millió forint
Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakosok: 31,5 millió forint

Érdekességek akadnak a listán: Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok, egyéniben és a négyes tagjaként 35+28 millió forintra lenne jogosult, de a 63 millió forintot 31,5+31,5 milliós utalás révén kapta meg.

A fenti összegek a kormányrendeletnek megfelelő, így hát mindenképp korrektnek nevezhető összegek. A válogatottba delegált játékosok klubedzői/nevelőedzői is jutalomban részesültek, ezek összege akár 3-4 millió forint is volt.

Akadnak azonban sportvezetők is, akik kaptak jutalmakat, méghozzá sokan, sok milliót, de a sportági szövetségek alkalmazottainak, irodavezetőknek is jutott az összegekből.

További érdekességek is akadnak, és hát a részletekben is el lehet merülni. Ott vannak például a férfi-kézilabdázók: a negyedik helyért elviekben 10 és fél millió forint járt volna a csapat tagjainak. Nem mindenki kapott ugyanakkor ennyit, valaki pedig többet kapott.

A kézilabda-válogatott és stábjának jutalmai London után:

Császár Gábor, Fazekas Nándor, Harsányi Gergely, Nagy László, Zubai Szabolcs: 13,8 millió forint

Ilyés Ferenc, Lékai Máté, Iváncsik Gergő, Laluska Balázs, Mikler Roland, Mocsai Tamás, Vadkerti Attila, Putics Barna, Schuch Timuzsin: 10,5 millió forint

Mocsai Lajos: 10,28 millió forint

Juhász István: 6,624 millió forint

Gulyás Péter, Laluska Balázs, Perez Carlos: 5 millió forint

Szathmári János kapusedző: 4 millió forint

Szikra-Mezey Csaba fizioterapeuta, dr. Erdélyi Gábor orvos: 4 millió forint

Tímár Csaba masszőr: 3,5 millió forint

Molnár Viktor nemzetközi igazgató: 2,5 millió forint

Lukács Zsuzsanna ügyvezető igazgató: 2,5 millió forint

Nagy Kornél, Szöllősi Szabolcs, Iváncsik Tamás, Ancsin Gábor: 2 millió forint

Skaliczki László edző (Szeged): 2 millió forint

Liszkay Gábor sajótfőnök, Kovács Anikó fotós: 1 millió forint

Marczinka Zoltán edző: 1 millió forint

Mezey Anita irodavezető: 1 millió forint

Debre Viktor edző (Tatabánya): 750 ezer forint

A vízilabdázóknál is különböztek az összegek, a női válogatott negyedik helyen végzett, de a csapat tagjai változó összeghez jutottak, csakúgy, mint az 5. helyezett férfiak is.

Az olimpiai és a paralimpiai jutalmak összegei között ITT és ITT lehet mazsolázni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik