Sport

Vízilabda: szemüregcsont-törésre bordatörés a válasz

Varga Tamás, aki egyszemélyben elnöke és vezetőedzője is a Debreceni VSE vízilabda egyletnek azt állítja miután Vindisch Ferenc véletlenül vagy sem, de betörte Dr. Steinmetz Ádám szemüregcsontját, a Vasas játékosa eltörte az átlövő bordáját..

Kedden beszámoltunk róla, a hétvégi DVSE-Vasas OB1-es bajnokina hazai csapatból Vindisch Ferenc kicsit keményebben játszott a kelleténél – lényegében kiütötte Dr. Steinmetz Ádámot (szemüregcsont-töréssel kezelik) a 91. másodpercben. A Vasas SC az eset után a szövetséghez fordult, míg a DVSE közleményben reagált a vádakra.

Varga Tamás, aki éppen csak a szertárosi funkciót nem látja el Debrecenben ezt a klub honlapján és levélben is megtetézte, egy újabb fejezettel, amit szintén szó szerint közlünk. Azt állítja, Steinmetz válaszképp az szemüregcsont-törésre akkorát rúgott Vindischbe, hogy a két méteres óriának eltörött a bordája. Orvosilag igazolják mindezt.

Még szerencse, hogy mi vagyunk a világ legjobbjai vízilabdában. Úgy látszik adok-kapokban is…

“Tisztelt Szerkesztőségek!

A Debreceni Vízilabda Klub nevében ezúton szeretném kiegészíteni a március 5-én tett közleményünket az alábbiakkal:

Játékosunk, Vindisch Ferenc a 2014. március 1-jén játszott Debrecen-Vasas OB I-es vízilabda mérkőzésen a Steinmetz Ádámtól elszenvedett rúgása következtében bordatörést szenvedett, melynek orvosi diagnózisát továbbítottuk a Magyar Vízilabda Szövetségnek!

Tisztelettel,

Varga Tamás, elnök”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik