Sport

A szurkolókban bíznak az FTC-nél

Szucsánszki Zita (szucsánszki zita, )
Szucsánszki Zita (szucsánszki zita, )

A vezetőség reményei szerint a nyolcgólos hátrány ellenére is sokan buzdítják majd az FTC-Rail Cargo Hungariát a Viborg elleni visszavágón a KEK negyeddöntőjében.

A Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetése „mérhetetlenül csalódott” mind a Viborg elleni hétfői esti eredmény, mind a mutatott játék miatt, de a súlyos, 40-32-es vereség ellenére bízik benne, hogy sikerül a továbbjutás a KEK elődöntőjébe. A vezetőség keddi közleményében jelzi: egy nagyon elszánt és bravúros játékkal – amelyre képes a csapat – még el lehet érni a remélt továbbjutást.

„Nem tettünk le a továbbjutásról és kérjük szurkolóinkat, hogy minden erejükkel, a mérkőzés elejétől a végéig támogassák a csapatot a szombati visszavágón” – áll a fradi.hu-n megjelent közleményben.


Szucsánszki Zitáéknak elkél majd a buzdítás a szombati visszavágón
Fotó: MTI

Amint arról írtunk, a Fradi vezetőedzője, Elek Gábor úgy fogalmazott, hogy „szarban” hagyták a játékosai a hétfő esti összecsapáson. A szakember azt is hozzátette, tény, hogy csodára lenne szüksége csapatának, de abban biztos, még egyszer nem fog ilyen rosszul játszani az FTC.

A zöld-fehérek többek között 2011-ben és 2012-ben megnyerték a KEK-et, a Viborg pedig 2006-ban, 2009-ben és 2010-ben első volt a Bajnokok Ligájában.

A negyeddöntő visszavágóját szombaton rendezik a népligeti Elek Gyula Arénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik