Sport

Nagy pofonba szaladt bele a Fradi Dániában

Szucsánszki Zita (szucsánszki zita, )
Szucsánszki Zita (szucsánszki zita, )

A Ferencváros női kézilabdacsapata a dán Viborg vendégeként kapott ki 40-32-re a KEK negyeddöntőjének első felvonásán.

A dán Viborg és a magyar FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatai már jól ismerik egymást, ugyanis a KEK 2010-11-es kiírásában a nyolcaddöntőben, rá egy évre pedig a fináléban találkozott egymással a két együttes – mind a két ízben a budapesti zöld-fehérek nyerték meg a sorozatot.

Hétfőn a negyeddöntő első felvonásán mérték össze erejüket a felek, a helyszín Dánia volt. Szoros játékot hozott az első félidő eleje, 5-5-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, ekkor azonban a Viborg átvette az irányítást. Szucsánszki egyenlített a 15. percben (9-9), de a folytatásban is futnia kellett Elek Gábor csapatának az eredmény után, a félidőben pedig négy találat volt a felek közti különbség és nem ide (18-14).


Szucsánszki Zitáék nem találták a Viborg ellenszerét
Fotó: MTI

A Viborg nagyon elkapta a fonalat a második felvonás elején, és Kovacsicz ugyan megtörte a ferencvárosi gólcsendet a 32. percben, így is a hazaiak akarata érvényesült, a 37. percben pedig már héttel vezetett a dán együttes (24-17). Sajnos nem változott a játék képe a folytatásban, így az 55. percre már tíz volt közte (37-27). A végén kettőt ugyan sikerült faragni a hátrányból a magyar csapatnak, de így is 40-32 lett a végeredmény.

A visszavágót szombaton rendezik a Népligetben.

Eredmény – női kézilabda KEK, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Viborg (dán) – FTC-Rail Cargo Hungaria 40-32 (18-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik