Sport

Nyeretlenül búcsúzott az Euroligától a Győr

hat-agro uni győr (hat-agro uni győr)
hat-agro uni győr (hat-agro uni győr)

Tizedik és egyben utolsó mérkőzését is elvesztette a HAT-AGRO UNI Győr a női kosárlabda Euroligában: szerdán a török Kayseri vendégeként kapott ki 54 ponttal.A már korábban rájátszásba jutott Sopron hazai pályán hosszabbítás után, Fegyverneky Zsófia utolsó másodperces triplájával legyőzte a spanyol Rivas Ecopolist.

Az utolsó Euroliga-mérkőzését játszó, s a nemzetközi sorozatban még nyeretlen Győr egy pillanatig sem vezetett az öt győzelemmel és négy vereséggel álló Kayseri csarnokában. A törökök a 4. percben 10, a 18. percben 20, majd a 23-adikban már 30 pontos előnyre tettek szert, így nem forgott veszélyben a sikerük.

A Rába-partiak idénye tragikusan kezdődött, ugyanis szeptember 7-én a csapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál összeütközött egy személyautóval. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, és több játékos súlyosan megsérült. A Győr ezután – az Euroliga-szerepléssel párhuzamosan – a Közép-európai Liga helyett az NB I-ben indult el.

Fotó: MTI

A rájátszást egy hete, montpellier-i sikerével kiharcoló soproniak – akik 4/7-es győzelmi mérleggel várták a zárófordulót – az első félidőben kiegyenlített csatát vívtak az 5/6-tal álló Rivasszal. A nyitónegyedben az ellenfél volt jobb, ám a folytatásban Igor Polenek vezetőedző együttese – melyben főként az amerikai Tianna Hawkins villogott – 19-8-ra hozta a második játékrészt. A nagyszünetben 35-27 volt az állás.

Térfélcsere után Fegyverneky és Ciglar jóvoltából már 53-42-re elhúzott a magyar bajnok, de hat perccel a vége előtt két pontra felzárkóztak a madridiak. Úgy tűnt, hogy a hajrá a jobban koncentráló riválisé lesz – ráadásul Hawkins kipontozódott -, ám a nemrég honosított Ciglar hat másodperccel a vége előtt 70-70-re kiegyenlített. A hosszabbításban ismét fej fej mellett haladtak a csapatok, 14 másodperc volt hátra, amikor a Rivas 79-78-ra módosította az eredményt.

Ekkor jött Fegyverneky, aki a dudaszó pillanatában egy triplával mégis a hazaiak javára billentette el a meccset, akik így 5/7-es mutatóval fejezték be a csoportkört.

Az Euroliga 20 csapatos mezőnye a körmérkőzéses szakaszban egy hatos és két hetes csoportból állt, melyekből az első négy-négy, illetve a két legjobb ötödik jut tovább a 14 csapatos – immár kieséses rendszerű – rájátszásba.

A B csoport ötödik helyén végző soproniak három év után verekedték be magukat a playoffba, amely március 11-én rajtol.

Eredmények – Női Euroliga, 10. forduló:

A csoport:

Kayseri (török) – HAT-AGRO UNI Győr 91-37 (26-11, 17-10, 19-8, 29-8)
a magyar csapat legjobb dobói:
Tinkle 8

B csoport:

Uniqa Euroleasing Sopron-Rivas Ecopolis (spanyol) 81-79 (16-19, 19-8, 20-21, 15-22, 11-9) – hosszabbítás után
A magyar csapat legjobb dobói:
Ciglar 17, Fegyverneky 17, Hawkins 14

Ajánlott videó

Olvasói sztorik