Sport sport

Sífutással, bobozással, hokival zárul a téli olimpia

Hagyományosan három, nagy érdeklődésre számot tartó eseménnyel zárul a téli olimpia, s nem lesz ez másként Szocsiban sem: vasárnap rendezik a férfi sífutók 50 kilométeres viadalát, a négyesbobok utolsó két futamát és a férfi jégkorongtorna döntőjét.

Utóbbiban Svédország és a címvédő Kanada találkozik. A tornán eddig valamivel az európai gárda játszott meggyőzőbben, ugyanakkor a kereteket tekintve az észak-amerikai csapat számít erősebbnek.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Mindkét együttes veretlenül jutott el a fináléig, de a kanadaiak egyszer, a – svédek által az elődöntőben legyőzött – finnek elleni csoportmeccsen csak hosszabbításban nyertek. A svédek 1994 és 2006 után harmadszor győzhetnek, míg a kanadaiak kilencedszer.

A férfi 50 kilométert ezúttal szabadstílusban rendezik. A játékok előtt a jelenlegi világkupaszezon alapján a norvégok számítottak esélyesnek, de eddig csalódást keltően szerepeltek, így elsősorban a Szocsiban kétszeres bajnok svájci Dario Cologna és a bombaformát mutató svéd versenyzők összecsapására lehet számítani.

A szocsi téli olimpia a – magyar idő szerint – 17 órakor kezdődő záróünnepséggel fejeződik majd be.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.