Sport

Pljuscsenko Dél-Koreával riogat

Nem zárja ki, hogy "célba veszi" a 2018-as pjongcsangi olimpiát  az oroszok sztárműkorcsolyázója, aki előbb sérülés miatt visszalépett a szocsi játékoktól, majd bejelentette visszavonulását.

Pljuscsenko a múlt csütörtöki rövidprogram melegítésénél a derekához kapott. Nagyon fájt neki. Azóta is fáj. Azután, hogy öt napja lényegében bejelentette, befejezi pályfutását, most úgy tűnik meggondolta magát. Úgy érzi, 2018-ban Pjongcsangban, 35 éves korában már egészen biztosan nem fog fájni. “Ha kell, akár tízszer is megműttetem magam. Nem kizárt, hogy megpróbálkozom az ötödik olimpiámmal” – jelentette ki a 31 éves Pljuscsenko.

Hogy mit szól mindehez Makszim Kovtun azt nem tudjuk. Szegény ifjú titán miután az orosz bajnokságban maga mögé utasította a világsztárt, okkal reménykedett a szocsi indulásban, de miután a budapesti Európa-bajnokságon “csak” az 5. helyen végzett, az orosz szövetség elbizonytalanodott. Zárt kapus összevetés tartott az ifjú, illetve a kétségtelenül klasszis Pljuscsenko közt, majd az utóbbi mellett döntött, mivel az oroszoknak a férfiak olimpiai mezőnyében csak egy kvótájuk volt. Ő indulhatott egyéniben és a csapatversenyben is.

A múlt héten a téli olimpiák történetében először megrendezett műkorcsolya-csapatversenyben a Pljuscsenko vezette orosz csapat bizonyult a legjobbnak. A 31 éves sportolónak az volt a negyedik olimpiai érme. Aztán egyéniben már feladta a teste a küzdelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik