Sport

Szocsi: a legfontosabb nap jön

Heidum Bernadett (heidum bernadett, )
Heidum Bernadett (heidum bernadett, )

A szocsi téli olimpia legfontosabb napja magyar szempontból a keddi lesz, amikor is a pontszerző hely elérésére előzetesen legjobb eséllyel pályázó női váltó a B döntőben szerepel, azaz akár még ötödik is lehet rövidpályás gyorskorcsolyában.

A staféta Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra összeállításban veszi fel a küzdelmet riválisaival. Az 1500 méteren idén Európa-bajnoki ezüstérmes, Szocsiban kilencedik Heidum rendkívül elszántan nyilatkozott, ahogy fogalmazott, meg akarják mutatni, hogy nem az az igazi arcuk, amelyet az elődöntőben mutattak. Akkor csapaton belül is vitákat kiváltva betegsége miatt a 19 esztendős Kónya maradt ki a négyesből, amely aztán a fináléba jutott kanadai és dél-koreai stafétától messze lemaradva, de még az oroszoktól is elszakadva utolsó lett futamában.


Fotó: MTI

A 11.54-kor rajtoló kisdöntőben mindössze két ellenfelük lesz a magyaroknak, mivel az elődöntőben a hollandokat kizárták, így elvileg az 5-7. helyért folyik majd a vetélkedés. A szabályok értelmében azonban előrébb is végezhetnek a csapatok, ugyanis ha az A finálé négy résztvevője közül szabálytalanság miatt netán kizárnak egy váltót, akkor azt a mezőny végére sorolják be. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyarok – az A döntőtől függően – adott esetben akkor is pontszerző helyen zárhatnak, ha végül harmadikként érnek célba saját futamukban.

Kedden a női váltó küzdelmei mellett a férfi 500 és a női 1000 méter selejtezőit rendezik még meg a rövidpályásoknál, előbbiben Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor, utóbbiban Heidum lesz érdekelt. A megnyitóünnepségen a magyar zászlót vivő Heidum kijelentette, legalább egy kört szeretne menni, hogy a sportág utolsó, pénteki versenynapján is szerepelhessen.


Fotó: Europress Fotóügynökség

További két magyar induló lesz még kedden, a lesiklásban hetedik Miklós Edit, illetve Berecz Anna is rajthoz áll az alpesi sízők női óriás-műlesikló versenyében, amelyet a tervezettnél korábban rendeznek meg: az első futamra magyar idő szerint 8 óra helyett 6.30-tól, míg a másodikra 11.30 helyett 10.00-től kerül sor. A csíkszeredai születésű Miklós immár teljesen teher nélkül szerepelhet, mivel ő a gyors számok specialistája, ez a szakág nem tartozik az erősségei közé, míg az Alaszkában tanuló Berecznek éppen ez a kedvenc száma.

A vasárnapi és hétfői programot felborító köd miatt a tervezett öt helyett – hacsak az időjárás nem szól megint közbe – hét számban osztanak érmeket, ugyanis erre a napra került át a hódeszkások rendkívül látványos férfi krossz száma és a sílövők férfi 15 km-es tömegrajtos futama is. Utóbbit több szempontból is nagy érdeklődés övezi.

Egyrészt a francia Martin Fourcade sikerével harmadik aranyérmét nyerné Szocsiban, másrészt a norvég Ole Einar Björndalennek újabb lehetőséget kínál, hogy sporttörténelmet írjon. Az eddig 7 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzérmet kiérdemelt, 40 éves élő legenda dobogós hellyel az medálok számát tekintve egyeduralkodóvá válna a téli játékokon, jelenleg ugyanis 12 éremmel az egykori kiváló sífutóval, Björn Dählie-vel holtversenyben áll az élen.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Ha győzne, akkor pedig minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává válna a 8 arannyal és 4 ezüsttel vezető honfitársát megelőzve.

A gyorskorcsolyázóknál tovább folytatódhat a hollandok dominanciája, merthogy az eddigi négy férfiszám mindegyikében németalföldi siker született, s a keddi 10 000 méteres versenynek az 5000-en már aranyérmes Sven Kramer a toronymagas favoritja.

A férfi jégkorongtornán megkezdődik az egyenes kiesés szakasz, a negyeddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcok közül egyértelműen kiemelkedik a cseh és a szlovák válogatott összecsapása.
Ezenkívül a síakrobaták férfi félcső számában hirdetnek győztest, valamint az északi összetett nagysáncos versenyét rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik