Sport

Ausztriát is legyőzték a szlovénok

Szlovénia, Ausztria (szlovénia, ausztria, )
Szlovénia, Ausztria (szlovénia, ausztria, )

A szlovén jégkorong-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a Szocsiban zajló téli olimpián.

Magyarországról nézve érdekes párharccal rajtolt a játéknap a férfiak olimpiai jégkorongtornáján, ugyanis két szomszédos ország, ráadásul két világbajnoki ellenfél, Ausztria és Szlovénia csapott össze Szocsiban, a tét pedig a negyeddöntőbe jutás volt.

A papírforma osztrák győzelmet vetített előre, azonban a szlovén együttest nem lehetett leírni, elég csak a Szlovákia elleni sikerükre gondolni. Szlovénia már az első harmadban jelezte, hogy itt bizony nagy terveket szövöget, előbb emberelőnyből, majd emberhátrányból voltak eredményesek Anze Kopitarék.


Ausztria nem tudta feltartóztatni Szlovéniát
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ha mindez nem lenne elég, az összességében kiegyenlített második húsz perc elején tovább nőtt a két csapat közti különbség, Sabahudin Kovacevic ütötte be a szlovénok harmadik gólját. Elmaradt az órsiási fordulat a folytatásban, Ausztria még csak szépíteni sem tudott (sőt, egy üreskapus gólt még ütöttek a szlovének), így Szlovénia jutott be a negyeddöntőbe, ahol az aranyéremre is esélyes Svédország lesz az ellenfele.

Eredmény – jégkorong, férfiak

Szlovénia – Ausztria 4-0 (2-0, 1-0, 1-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik