Sport

Fehérorosz öröm, Szőcs 70.

Szőcs Emőke (szőcs emőke, )
Szőcs Emőke (szőcs emőke, )

Darja Domracheva győzött a női sílövők 15 kilométeres olimpiai versenyében, amelyben Szőcs Emőke a 70. helyen végzett.

Esélyeshez méltó magabiztossággal végzett az élen a fehérorosz biatlonista, aki kedden, az üldözéses versenyben is első volt. Ezúttal a négy lövészetben egyet hibázott, emellett pedig – ahogy az várható volt – nagyszerűen futott, így nagy fölénnyel, több mint egy perccel előzte meg a másodikként záró svájci Selina Gasparint. Harmadikként egy másik fehérorosz, Nagyezsda Szkardino végzett.


Szőcs Emőke nem tudott javítani
Fotó: MTI

A csíkszeredai születésű Szőcs Emőke a legjobb hatvan közé szeretett volna kerülni az önmaga számára csalódást jelentő vasárnapi sprintverseny után, amelyben szintén 70. lett. Ez azonban nem jött össze neki, elsősorban azért, mert a negyedik sorozatában háromszor is pontatlanul célzott.

A versenyt 78-an fejezték be, négyen félbehagyták, ketten pedig el sem indultak az előzetesen nevezettek közül.

Eredmény – sílövészet, nő, 15 km-es verseny

1. Darja Domracheva (Fehéroroszország) 43:19.6 perc (0+1+0+0 lőhiba)
2. Selina Gasparin (Svájc) 44:35.3 (0+0+0+0)
3. Nagyezsda Szkardino (Fehéroroszország) 44:57.8 (0+0+0+0)
…70. Szőcs Emőke (1+1+1+3) 54:12.3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik