Sport

Teljes erőbedobással készül a szezonra Vajda Attila

24.hu
24.hu

2014. 02. 13. 10:49

Vajda Attila a maga megszokott, fanatikus módján készül az idei szezonra.

Jelenleg ugyan „csak” kerékpározás, futás, úszás és súlyzózás jelenti a munka java részét, de az olimpiai bajnok kenus elszántságát jól mutatja, hogy a minél jobb teljesítmény érdekében már tavaly is képes volt megváltoztatni az eddigi bevett gyakorlaton, és ez idén sincs másképp – írja a szeged.hu.

Peking egyetlen egyéni olimpiai bajnoka ugyan nyugodtan ülhetne a babérjain, hiszen minden jelentősebb világversenyen diadalmaskodott már, ő azonban továbbra is bizonyítani akar. Elsősorban önmagának. Felmerülhet a kérdés, vajon mi motiválja még mindig?

„Tízévesen ez a sportág tetszett meg, és amiért akkor beleszerettem, az még most is tetszik. Szerintem egy roppant változatos sportág, ami rettentően sok mindent ad az embernek. Ha az ember eltökélt, hajlandó sok mindenről lemondani a céljai érdekében, és van hozzá tehetsége, többek között bejárhatja a világot” – mondta Attila arról, mit kaphat az ember magától a sporttól, azon belül is a kenuzástól.

„Ez egy olyan szabadtéri sportág, ami folyamatos megújulással van tele. Hiába edzel ugyanazon a folyón, a természet más és más arcát mutatja méterenként és évszakonként egyaránt” – mondta Attila, aki kisebb betegség miatt hagyta ki a tatai edzőtábort, amikor is a múlt héten legjobb kajakosaink és kenusaink számára a válogatott keret második téli erőfelmérőjét rendezték.

Attila természetesen a kenuzás mellett számos kiegészítő sportot űz, hiszen rendszeresen futballozik és immár hagyományosan részt vesz a Bécs-Pozsony-Budapest szuper maratonin is. Ugyanakkor úgy véli, nem tudna és nem is akarna más sportot versenyszerűen űzni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.