Sport

Javíthatnak a magyar gyorskorcsolyázók

liu shaolin sándor (liu shaolin sándor, )
liu shaolin sándor (liu shaolin sándor, )

Három magyar gyorskorcsolyázó és a silövő Gombos Károly is rajthoz áll vasárnap a Szocsiban zajló téli olimpián.

A magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók a hétfői sikertelen 1500-as selejtezők után 1000 méteren javíthatnak a szocsi téli olimpia csütörtöki versenynapján, amelyen Gombos Károly sílövő a 20 kilométeres távon lesz érdekelt.

Knoch Viktor, Béres Bence és Liu Shaolin Sándor hétfőn 1500-on már a selejtezőben búcsúzni kényszerült, igaz, utóbbi versenyző országos csúcsot futva, csupán egy ezredmásodperccel maradt el futamában a továbbjutást érő harmadik helytől.

A közép-európai idő szerint 11.27-kor startoló selejtező során magyar részről Béres lép először jégre, futamában kanadai, holland és tajvani korcsolyázó szerepel még. A papírforma szerint a továbbjutást érő első két helyre a kanadai és a holland versenyzőnek van a legnagyobb esélye odaérni. A negyedik futamba sorolt Knoch erős trióval, egy francia, egy kínai és egy holland korcsolyázóval küzd majd meg a negyeddöntőbe kerülésért, míg az utolsó, nyolcadik futamban érdekelt Liu Shaolin szintén komoly ellenfeleket, egy francia, egy dél-koreai és egy olasz riválist kapott.


Liu Shaolin Sándor országos csúcsot futott hétfőn
Fotó: MTI

A szombaton 10 kilométeres sprintben a 79. helyen zárt Gombos Károly csütörtökön 15 óra után 20 kilométeren indul. A magyar sílövő a 89 fős mezőny 43. rajtolója lesz, így nagyjából 21 perccel később startol majd, mint a távnak elsőként nekivágó orosz riválisa.

A csütörtöki napon összesen hat számban osztanak érmeket, miközben a férfiak és a nők curling- és jégkorongtornája is folytatódik. A sílövészet mellett nagypályás gyorskorcsolyában a nők 1000 méteres versenyében, rövidpályás gyorskorcsolyában női 500 méteren, síakrobatikában férfi slopestyle-ban (trükkös akadályverseny), sífutásban a női klasszikus stílusú 10 kilométeres versenyben, szánkóban pedig egy most debütáló számban, a vegyesváltóban hirdetnek győztest.

Szkeletonban a nők versenyének 1. és 2. futamára, műkorcsolyában pedig a férfiak rövidprogramjára kerül sor csütörtökön Szocsiban.

A csütörtöki program

curling:
női selejtező: Kanada-Dánia, Kína – Nagy-Britannia, Svájc-Svédország 6.00
férfi selejtező: Svájc-Oroszország, Kanada-Dánia, Norvégia-Svédország, Nagy-Britannia – Egyesült Államok 11.00
női selejtező: Svédország-Dánia, Oroszország-Koreai Köztársaság, Svájc-Kanada, Japán-Egyesült Államok 16.00

gyorskorcsolya (1):
NŐI 1000 M 15.00

jégkorong:
B csoport (nők), 3. forduló: Japán-Németország 9.00, Svédország-Oroszország 18.00
A csoport (férfiak), 1. forduló: Oroszország-Szlovénia 13.30, Szlovákia-Egyesült Államok 13.30
B csoport (férfiak), 1. forduló: Finnország-Ausztria 9.00, Kanada-Norvégia 18.00

műkorcsolya:
férfi rövidprogram 16.00

rövidpályás gyorskorcsolya (1):
női 500 m negyeddöntő 11.00
férfi 1000 m (Béres Bence, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor) selejtező 11.27
női 500 m elődöntő 12.14
férfi 5000 m váltó elődöntő 12.35
NŐI 500 M DÖNTŐ 13.07

síakrobatika (1):
FÉRFI SLOPESTYLE selejtező 7.15, DÖNTŐ 10.30

sífutás (1):
NŐI KLASSZIKUS STÍLUSÚ 10 KM 11.00

sílövészet (1):
FÉRFI 20 KM (Gombos Károly) 15.00

szánkó (1):
VEGYESVÁLTÓ 17.15

szkeleton:
női 1. futam 8.30
női 2. futam 9.40

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik