Sport

Már nem hibátlan a Veszprém a BL-ben

Momir Ilic (momir ilic, )
Momir Ilic (momir ilic, )

A veszprémi kézisek 25-25-ös döntetlent játszottak a német Löwen otthonában a Bajnok Ligája csoportkörében.

A férfikézilabda BL A csoportjának nyolcadik fordulójában a Veszprém Mannheimben vendégeskedett. A magyar csapat ezt megelőzően hétből hétszer nyerni tudott, igaz, a Löwent csak egy találattal, 30-29-re múlta felül még szeptember végén.

Ezúttal is kiegyenlített játékkal indult az összecsapás, eleinte a Löwen vezetett, majd a Veszprém vette át az irányítást, volt, hogy három gól volt az MKB-MVM fórja (7-10). Innen egyenlített a hazai együttes, Ilic találatával azonban a magyar együttes várhatta minimális előnyből a folytatást (12-13).


Momir Ilic szenzációsan játszva 11 gólig jutott
Fotó: MTI

A második harminc percben is el tudott lépni hárommal a Veszprém (16-19), de a Löwen nem hagyta magát, így aztán a hajrához fej fej mellett érkeztek a csapatok. Eggyel vezetett a magyar csapat, amikor az 59. percben belemenésért elvették a németektől a labdát, de nem sikerült kihasználni a kínálkozó lehetőséget, amit meg is büntetett a házigazda.

Időntúli szabaddobással próbálta meg kicsikarni a győzelmet Carlos Ortega csapata, de Nagy László dobását védte a kapus, 25-25 lett a végeredmény.

Eredmény – férfikézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 8. forduló

Neckar Löwen (német) – MKB-MVM Veszprém 25-25 (12-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik