Sport
Varga Dénes (varga dénes, )

Győzelem és második hely a Volvo Kupán

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2014. 02. 09. 16:14

Magyarország az Amerikai Egyesült Államokat, Szerbia Németországot győzte le Szolnokon.

Míg pénteken, Németország ellen nyert a magyar férfi-vízilabdaválogatott a szolnoki Volvo Kupán, addig szombaton kikapott a nagy rivális Szerbiától. Vasárnap a kora délutáni összecsapáson a szerbek a papírformának megfelelően kiütötték a németeket, így déli szomszédaink meg is nyerték a tornát, ráadásul hibátlan mérleggel.


Varga Dénes kiemelkedett a vízből és a mezőnyből is
Fotó: MTI

Ezt követően Magyarország – Amerikai Egyesült Államok mérkőzést rendeztek, a két csapat kedden már találkozott egy felkészülési mérkőzés erejéig, akkor a mieink magabiztosan győztek (13-6). Ezúttal is jól indult a találkozó, Varga Dénes és Jansik Dávid vezérletével már az első félidőben tekintélyes előnyt dolgozott ki a magyar együttes (7-1).

A harmadik negyedben 2-2 gólt dobott mind a két csapat, igaz Erdélyi révén a magyar válogatott büntetőt rontott pár másodperccel a játékrész vége előtt. Ugyan amerikai találattal indult a negyedik nyolc perc, a lefújásig tovább nőtt a különbség a felek között, végül a keddihez hasonlóan ezúttal is hét góllal bizonyult jobbnak Benedek Tibor csapata az USA együttesénél, 12-5 lett a vége.

Amint fentebb említettük, a három hármat nyerő Szerbia végzett a Volvo Kupa első helyén, a két győzelemmel és egy vereséggel záró magyar válogatott ezüstérmes lett.

Eredmények – Volvo Kupa, 3. forduló

Magyarország-Egyesült Államok 12-5 (4-0,3-1,2-2,3-2)

Szerbia-Németország 17-5 (6-3, 5-1, 3-0, 3-1)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.