Sport

Vízilabda: Rosszul játszva is nyernünk kell

Varga Dániel (varga dániel, )
Varga Dániel (varga dániel, )

Varga Dániel, a magyar férfi-vízilabdaválogatott csapatkapitánya szerint fontos tapasztalattal lett gazdagabb a nemzeti együttes pénteken.

Ahogyan arról írtunk, a magyar vízilabda-válogatott ugyan a félidőben kétgólos hátrányban volt Németország ellen, végül három találattal felülkerekedett ellenfelén (12-9) a Szolnokon zajló Volvo Kupa pénteki nyitónapján. Benedek Tibor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a németek meglepték a csapatot:

„Gratulálok a német válogatottnak, mert megleptek minket. Nem azért, mert nem tudtuk, hogy jó csapat, hanem azért, mert én még annyira nem láttam őket ezt a sok mozgásos játékot játszva. Ez az első két negyedben sikerre vezetett nekik, de aztán fokozatosan átálltunk, változtatni is kellett a játékunkon. Szép lassan felőröltük őket, és végül magabiztosan nyertünk. Amit sajnálok, az az utolsó gól, amit két ember között kaptunk, az nem illett a képbe” – mondta a magyar pólókapitány.

A kétgólos Varga Dániel, a magyar válogatott csapatkapitánya szerint egy jó csapatnak akkor is nyernie kell, ha épp nem játszik jól.

„Fontos tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Egy igazán jó csapatnak akkor is nyernie kell, ha rosszul játszik. Ma ez történt. Minden közösségnek törvényszerűen vannak gyengébb mérkőzősei, de nagyon nagy pozitívum, hogy most így is meg tudtuk nyerni a németek elleni mérkőzést.”


Varga Dániel, a csapat kapitánya
Fotó: MTI

Nebojsa Novosalec, a német válogatott szövetségi kapitányának tetszett az, amit a medencében látott:

„Nagyon boldog vagyok az eredmény miatt, főleg az első két negyed teljesítményével vagyok elégedett. Akadtak nagyszerű pillanataink a világ talán legjobb válogatottja ellen. A legmagasabb szinten lévő válogatottakkal készülhetünk, ez csak az előnyünkre válhat.”

Moritz Oeler, a német válogatott csapatkapitánya elmondta, remekül érzik magukat Magyarországon:

„Számunkra a lehető legjobb felkészülési lehetőség a mostani, megtiszteltetés, hogy a világ legjobbjai ellen gyakorolhatunk és fejlődhetünk. Az atmoszféra, a légkör és ez a csodálatos uszoda emeli az egész torna rangját. Jó mérkőzést játszottunk, elégedettek vagyunk, remekül érezzük magunkat.”

A magyar együttes szombaton a nagy rivális Szerbia ellen játszik, míg a németek a megfiatalított amerikai válogatott ellen meccselnek.

Volvo Kupa – a szombati program

Egyesült Államok-Németország 14.00
Magyarország-Szerbia 16.00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik