Sport

Súlyos sérülés az amerikai hokisoknál

david poile (david poile)
david poile (david poile)

Súlyos fejsérülést szenvedett, ezért nem tud vasárnap az amerikai hokiválogatottal elutazni Szocsiba, az olimpiára David Poile főigazgató.

A szakember egyben a Nashville Predators NHL-csapat főigazgatója is, és éppen ez okozta a vesztét, ugyanis a csapat csütörtöki edzésén egy erős lövés után eltalálta az arcát egy korong.

A Nashville tájékoztatása szerint Polie-t már kétszer megműtötték azóta: az orra és a szeme körül kellett végrehajtani a beavatkozást, majd össze is varrták a sebet az arcán. A főigazgatót azóta ki sem engedték a kórházból, hiszen jelenleg is megfigyelés alatt tartják az orvosok.

Így azt nem is lehet tudni, ha képes lesz elutazni az amerikai válogatottal, mikor teszi ezt meg.

Az Egyesült Államok csapata február 13-án, a szlovák együttes ellen kezdi meg szereplését az ötkarikás játékokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik