Sport

Orlandóban érte hidegzuhany az OKC-t

Tobias Harris (tobias harris)
Tobias Harris (tobias harris)

Egy utolsó másodperces zsákolás döntött a hazai pályán játszó Magic javára az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Miközben az Oklahoma City Thunder a liga második legjobb mérlegét tudhatja magáénak, addig az Orlando Magic még mindig nem tért magához Dwight Howard távozása után – ami már 2012 nyarán volt –, ennek megfelelően a keleti konferencia alsóbb régióiban, egészen pontosan az utolsó előtti helyen szerénykedik.

Ezért is szép sport a kosárlabda, mert még egy ilyen párosítás sincs előre lefutva, noha az Orlando magyar idő szerint szombat hajnali győzelméhez némi szerencse is elkélt. A vendég OKC több ízben is magabiztosan vezetett a meccsen, az első félidőben 47-30 is volt a vendégeknek, akik az utolsó negyedet is nyolcpontos előnnyel várhatták és ugyan a hazaiak fordítottak, az utolsó pillanatokban még így is 102-101 volt a Thundernek. Az este során újabb remek produkcióval, 29 ponttal és karriercsúcsot jelentő 12 assziszttal záró Kevin Durant pár másodperccel a végső dudaszó előtt dobást hibázott, a Magic pedig egy gyors kontra végén, Tobias Harris pedig az utolsó pillanatban a gyűrűbe húzta a labdát a túloldalon, így nyert 103-102-re a floridai együttes.


Tobias Harris zsákolása döntött
Fotó: Europress Fotóügynökség

Nyert a ligaelső Indiana Pacers is, amely ugyan hosszabbításban, de sikeresen felülkerekedett a szezonban a szebbik arcát mutató Portland TrailBlazers ellen.

A több sebből vérző Los Angeles Lakers még mindig képes meglepetéseket okozni, ugyan a Philadelphia 76ers nem tartozik az igazán nagyvadak közé, de ettől a sérülésektől tizedelt Lakerstől szinte minden győzelem csodaszámba megy. Steve Nash 19 ponttal vezette sikerre övéit – a 40. születésnapján.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Indiana Pacers – Portland Trail Blazers 118-113 – hosszabbításban
Orlando Magic – Oklahoma City Thunder 103-102
Philadelphia 76ers – Los Angeles Lakers 98-112
Washington Wizards – Cleveland Cavaliers 113-115
Boston Celtics – Sacramento Kings 99-89
Detroit Pistons – Brooklyn Nets 111-95
New York Knicks – Denver Nuggets 117-90
Dallas Mavericks – Utah Jazz 103-81
New Orleans Pelicans – Minnesota Timberwolves 98-91
Los Angeles Clippers – Toronto Raptors 118-105

Videó – Így nyert a Magic:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik