Sport

Jani kikapott, előny a briteknél

Jani-Reka-Luca(960x640).jpg (jani réka luca, )
Jani-Reka-Luca(960x640).jpg (jani réka luca, )

Jani Réka-Luca 6:4, 6:1-re kikapott a brit Heather Watsontól, így az ellenfél került 1-0-ás előnybe szombaton a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport budapesti tornáján.

A Magyar Tenisz Napjára szinte megteltek a Syma Csarnok megnyitott tribünjei, így csaknem ezer néző láthatta, hogy a világranglistán 253. magyar játékos és 162. riválisa remek színvonalú első szettet vívott. A 22 esztendős Jani a közönség bíztatása közepette 4-4-nél két bréklabdát is hárított.

A következő játékban aztán ő nyerhette volna el riválisa adogatását, ám nem élt a lehetőséggel, a játszma első brékje pedig magyar szempontból a legrosszabbkor következett be, ugyanis egyben a szett elvesztését is jelentette. A második felvonásban 1-1 után már csak a remek rövidítéseket bemutató Watson nyert gémet, aki végül 1 óra 14 perc alatt győzött.

A másik egyest Babos Tímea (83.) és a magyar felmenőkkel is rendelkező Johanna Konta (118.) vívja. A két válogatott különmérlegében a britek 5-2-re vezetnek.

Eredmény – Fed Kupa, 3. forduló, B csoport

Heather Watson – Jani Réka-Luca 6-4, 6-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik