Sport

Szombaton minden kiderül

A Fehérvár KC idegenben játszik holnap, Siti Eszter szerint kemény menet lesz

A Fehérvár KC nagy valószínűséggel négy mérkőzést – ezek közül hármat idegenben – fog vívni az Ipress Center-Vác csapatával a szezon hátralévő részében, melyek közül a legfontosabbra február 18-án – azaz szombaton – 16 órakor kerül sor: az FKC háromgólos előnnyel utazik Vácra, az EHF-kupa nyolcaddöntő visszavágójára!

Mindenképpen kemény lesz a szombati mérkőzés is, hiszen mindkét csapat a továbbjutás reményében vág neki a második hatvan percnek. Ezúttal is a védekezés lehet az alap, valamint a támadásban fegyelmezettebb, higgadtabb csapat érheti el a következő kört. Az első mérkőzés előtt is sikerült a váciakat jól feltérképeznünk, és most is megfelelően, több variációval készültünk ellenük. Remélem, sikerül ezeket holnap meccs közben is jól alkalmaznunk, és akkor elérjük a célunkat! – mondta Siti Eszter, az FKC irányítója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik