Sport sport

Hét zakó után végre nyert a Lakers

Steve Blake pályafutása második tirpla duplájával (11 pont, 10 lepattanó, 15 assziszt) segítette 119-108-as győzelemhez a Lakerst. A vendégsiker nagyrészt a Cavaliers rém gyenge rajtjának köszönhető, mindösszesen 49-t dobtak a Lakers 70 pontjával szemben az első félidőben, és így hiába indítottak hosszú hajrát, nyerték meg a harmadik és negyedik negyedet is, mindez kevésnek bizonyult az üdvösséghez.

A címvédő Miami Heat 116-112-re nyert a Los Angeles Clippers vendégeként. A floridai alakulat ezzel megszakította rossz sorozatát, ugyanis az ezt megelőző öt mérkőzését elvesztette idegenben. A találkozó legjobbja LeBron James volt, aki 31 ponttal, 12 gólpasszal és nyolc lepattanóval járult hozzá csapata sikeréhez. Mellette a 700. alapszakasz mérkőzésén pályára lépő Dwyane Wade emelkedett ki a mezőnyből 14 pontjával és nyolc gólpasszával.

A ligaelső (40 győzelem/11 vereség) Oklahoma City Thunder ezúttal is Kevin Durant remeklésével diadalmaskodott, az MVP-cím legfőbb várományosa 26 pontot, kilenc lepattanót és hét gólpasszt jegyzett a Minnesota Timberwolves felett aratott 106-97-es diadal alkalmával.

A játéknap legizgalmasabb mérkőzését Washingtonban játszották, ahol a helyi Wizards kétszeri hosszabbításra kényszerítette a legutóbbi szezonban döntős San Antonio Spurs együttesét. A találkozó végül a texasiak győzelmét hozta, a vendégek legjobbja az idénycsúcsot jelentő 31 pontot és 11 lepattanót szerző Tim Duncan volt.

NBA, alapszakasz, eredmények:

Cleveland Cavaliers–Los Angeles Lakers108–119
Orlando Magic–Detroit Pistons 112–98
Philadelphia 76ers–Boston Celtics 108–114
Washington Wizards–San Antonio Spurs118–125 – hosszabbítás után
Houston Rockets–Phoenix Suns 122–108
Memphis Grizzlies–Dallas Mavericks 96–110
New Orleans Pelicans–Atlanta Hawks 105–100
New York Knicks–Portland Trail Blazers 90–94
Oklahoma City Thunder–Minnesota Timberwolves 106–97
Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 110–100
Sacramento Kings–Toronto Raptors 109–101
Los Angeles Clippers–Miami Heat 112–116

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.