Sport

Varga Dániel: mi tehetünk a magas elvárásról

volvo kupa (volvo kupa)
volvo kupa (volvo kupa)

A 8. Volvo Kupát rendezi meg a Magyar Vízilabda Szövetség és idén Szolnok városa. A világbajnok magyar férfiválogatott Eb-felkészülésének egyik fontos állomása lesz a hétvégi.

Mint mindig, ezúttal is egy vidéki város ad otthont a férfi-vízilabdaválogatott egyik legfontosabb felkészülési tornájának, a Volvo Kupának. Korábban a többi közt Debrecenben, Székesfehérváron, Miskolcon és Kecskeméten rendezték meg a februári viadalt, most Szolnokon teszik.

Fotó: Hír24

„Kutya kötelességünk volt a novemberi Magyar Kupa négyes döntőjét Szolnokra vinnünk, elvégre akkorra épült fel az uszoda, amely nagyon fontos létesítménye a magyar vízilabdának. Akkor és most is példamutató a szolnoki klub hozzáállása, mélyen a zsebükbe is kellett és kell nyúlniuk ahhoz, hogy a kupadöntő és Volvo Kupa sikeres legyen ebben az évben is” – mondta Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

A korábbi kapitány felidézte, hogy 2006-ban egy személyes jó kapcsolatnak köszönhetően indult el a Volvo Kupa, amely mára az egész világon elismert brandé nőtte ki magát. A világ él- és középmezőnye ma már tudja, hogy a Volvo Kupa egy februári felkészülési torna Magyarország valamelyik vidéki városában. Kemény Dénes szerint ez az együttműködés most már nemcsak annak jó, aki a szponzori támogatást kapja (nevezetesen a vízilabda), hanem annak is, aki adja.

Bodrogai Attila, a Volvo Hungária Kft. ügyvezető igazgatója ezzel egyetértett a szerdai sajtótájékoztatón, és emlékeztetett rá, nincs másik olyan sportági felkészülési esemény (semelyik hazai sportágban sem), amelyet ilyen hosszú ideig ugyanaz a cég támogat. „Ebben az értelemben unikumnak számítunk” – mondta a cégvezető, mosolyt csalva a rejtett párhuzammal a jelenlévők arcára.

A cél az első évben is az volt, ami most: a vidéki pólóéletet kicsit fellendíteni, és ez sikerült is. Mellesleg az utánpótlást is támogatják azzal, hogy minden magyar gól után egy meghatározott összeget a vízilabda utánpótlás-nevelésnek címeznek. Ebben az évben ez 80 ezer forintot jelent gólonként.

„Idén szerettem volna, ha erősebb csapatokkal találkozunk, és ez a kérésem teljesült is. Nem feltétlenül a tornagyőzelem a célunk, hanem az, hogy fejlődjünk játékban. Ezzel együtt még mindig vannak olyan csapatok, például a spanyolok, akikkel a mi fiatal válogatottunk még nem találkozott” – emlékeztetett Benedek Tibor szövetségi kapitány. (A magyar csapat a németekkel, a szerbekkel és az amerikaiakkal találkozik a tornán.)

„Szerencsésnek érezhetem magam, hogy nyugodtan, több napon keresztül készülhetünk a srácokkal, vannak olyan válogatottak, akiknek ez nem adatik meg, ilyen az amerikai csapat is. Szeretnék a kluboknak és a szövetségnek is köszönetet mondani azért, hogy a programunk ideálissá vált. A közös munka a játékosok javát szolgálja, amit aztán a kluboknak tudnak kamatoztatni. Természetesen egy magyar válogatottnak egy hazai tornát mindig meg kell nyerni, nyilván erre törekszünk, de mi ezt a tornát is a nyár érdekében használjuk fel” – mondta a kapitány.

A Volvo Kupa programja:

Február 7., péntek:

Szerbia–Egyesült Államok, 16 óra
Magyarország–Németország, 18 óra

Február 8., szombat:

Egyesült Államok–Németország, 14 óra
Magyarország–Szerbia, 16 óra

Február 9., vasárnap:

Szerbia–Németország, 12 óra 30 perc
Magyarország–Egyesült Államok, 15 óra

Varga Dániel, a magyar válogatott csapatkapitánya így vélekedett ezekről a napokról:

„Fontos, hogy 4-5-6 napokat együtt tudjunk készülni. Egyrészt nagyon szeretünk együtt lenni, sok pozitív inger ér ilyenkor mindannyiunkat, ezekből tudunk táplálkozni azokban az időszakokban, amelyeket a klubjainkban töltünk. Nemcsak szakmai értelemben, hanem lélektanilag is fontos, erősíti a kollektív fejlődésünket.

Amit sajnálok, az az, hogy van egy győzelmi kényszer a magyar válogatottal szemben. Persze, ezt magunknak köszönhetjük, mi tehetünk róla. Nyilván szeretnénk minden meccset nyerni, de a jövő keddi, görögországi Világliga-mérkőzésünk legalább olyan fontos, mint a Volvo Kupa” – összegzett a Primorje Rijeka magyar légiósa.

A Volvo Kupa meccseit a Digi Sport közvetíti majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik