Sport

Még csak félig van tele a pohár

A Fehérvár KC háromgólos győzelemmel zárta az EHF-kupamérkőzést

Fehérvári oldalon a nyolcgólos vezetés elolvadása, a váciakban a gyenge első húsz perc, illetve mindkét részről a kihagyott ziccerek miatt maradhatott hiányérzet a Fehérvár KC háromgólos győzelmével zárult EHF-kupamérkőzés után. Pål Oldrup Jensent, az FKC vezetőedzőjét arról kérdezték, a párharc első hatvan perce alapján félig telinek vagy üresnek látja a poharat a továbbjutást illetően.

A Vác elleni EHF-kupa párharc félidejénél tartunk csak, melynek megnyerésére minden lehetőségünk meg is van. Most arra összpontosítunk, hogy jó mérkőzést játsszunk Vácon, és ha így teszünk, akkor összesítésben nekünk kedvezhet majd az eredmény. A helyzetet úgy jellemezném, hogy a pohár még csak félig van tele.

A Vácot mindössze tizenkét akciógólon tudtuk tartani, ami újabb jele annak, hogy az utóbbi mérkőzéseken előrelépés látható a csapat játékában. Hogyan lehet ezt a tendenciát folytatni?

Az első mérkőzésen mutatott nagyszerű védőmunkánkat akkor tudjuk megismételni, ha minden nap, minden edzésen és természetesen a meccsen is koncentráltak maradunk, és ilyen keményen dolgozunk tovább. Mindezeken túl a játékosainknak sérülésmentesnek kell maradniuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik