Sport

Majdnem 10 milliárd forint jut az öttusa fejlesztésére

öttusa, futás (öttusa, futás)
öttusa, futás (öttusa, futás)

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) 9,5 milliárd forintos állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Nemzeti Lovardában tartott keddi sajtótájékoztatón a hosszú távú fejlesztés pénzügyi hátterének bejelentése mellett elmondta azt is, hogy az MÖSZ az első szakaszban, ez év júniusának végéig 741 millió forintos állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az olimpiai szereplést tekintve az öttusa a nyolcadik legeredményesebb sportág, s hozzátette: fontos, hogy továbbra is sikeres legyen.

“Az öttusa összetett sportág, kiválóan alkalmas a gyermekeink sokszínű sportos nevelésére”– mondta, majd megemlítette, hogy a sportágból 12 szakember került be a kiemelt edzők közé, illetve hat fiatalember részesül a sportcsillagok ösztöndíjában.

Réczei Géza, a szövetség elnöke úgy fogalmazott: fantasztikus időszakot él meg a sportág.

“Úgy érezzük, hogy nemcsak a jelenünkkel, hanem a jövőnkkel is foglalkozik most valaki. Azt ígérhetjük, mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezután is a magyar zászló lobogjon a legmagasabban.” – mondta.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai és világbajnok öttusázó fontos feladatnak nevezte a versenyzői bázis szélesítését, ugyanakkor megemlítette, hogy a támogatással lehetőség nyílik a második vonal versenyeztetésére, edzőtáboroztatására.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány már a részletekre is kitért. Mint mondta hét új, minőségi lovat vásároltak a Nemzeti Lovardába – ezeket a sajtótájékoztató idején a válogatott versenyzők lovagolták a felszólalók mögött a fedeles létesítményben -, illetve négyet Székesfehérvárra. Emellett pisztolyokat, lőtáblákat, valamint a lövészethez szükséges további eszközöket szereztek be, a vívásra áttérve pedig megjegyezte: már nem esnek kétségbe, ha valakinek eltörik a vívópengéje.

Ő is megemlítette, hogy a támogatás révén meg tudják valósítani az edzőtáborozással kapcsolatos elképzeléseiket, valamint az utánpótlás is több lehetőséghez juthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik