Sport
női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott, )

Régi-új kapitánya lehet a női kézilabda-válogatottnak

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2014. 01. 31. 12:33

Németh András korábbi szövetségi kapitány, a Ferencváros és Hypo NÖ volt vezetőedzője elismerte, hogy tárgyal a női kézilabda-válogatott kapitányi posztjáról a magyar szövetséggel (MKSZ).

A 60 esztendős szakvezető – akinek jelenleg nincs csapata – a Digisport Reggeli Start című pénteki műsorában elmondta: megkeresték és tárgyal az MKSZ-szel a kapitányi posztról.

Elárulta: a feltételeinek része többek között tízhetes közös válogatott munka és legalább a 2016-os riói olimpiáig tartó program és megbízás. Ahogy fogalmazott, szerinte a magyar női kézilabda van olyan erős, hogy külföldi példák másolása helyett a maga útját járja.

Fotó: Europress fotóügynökség

A kapitányi poszt azt követően üresedett meg, hogy a norvég Karl Erik Böhn gyógyíthatatlan beteg lett, a megbízott Hajdu János pedig csak a tavaly decemberi, szerbiai világbajnokság végéig vállalta a munkát.

Németh 1998-ban egy rövid időre Zsiga Gyulával közösen, majd 2005-től három éven át már volt női kapitány, a válogatott vele lett 2005-ben, Szentpéterváron világbajnoki bronzérmes.

Sajtóértesülések szerint rajta kívül három külföldi szakember, a dán Jakob Vestergaard, a francia Olivier Krumbholz és a horvát Zdravko Zovko jelölt a posztra.

Az MKSZ elnöksége csütörtökön hatalmazta fel Vetési Iván elnököt és Juhász István szakmai igazgatót, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a női válogatott szakvezetői posztjára kiszemelt jelöltekkel.

Az idei legkomolyabb feladat a női válogatott számára a decemberi, horvátokkal közös Európa-bajnokság.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Lyon, 2016. június 22.
Dzsudzsák Balázs örül a második góljának a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójában játszott Magyarország - Portugália mérkőzésen, Lyonban 2016. június 22-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.