Sport

Nem tudott visszavágni a Spurs a Heatnek

Dwyane Wade (dwyane wade, )
Dwyane Wade (dwyane wade, )

A Miami Heat hazai környezetben 113-101-re legyőzte a San Antonio Spurst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A tavalyi nagydöntő visszavágóját rendezték vasárnap este a tengerentúlon, azaz a regnáló bajnok, a Miami Heat fogadta a San Antonio Spurst. A texasiak nem tudtak visszavágni akkori vereségükért, a floridai gárda ugyanis 113-101-re nyert, pontok tekintetében ezúttal Chris Bosh vitte a prímet, 24-et szerzett, tíz mezőnykísérletéből mindössze egyet rontott el.

Ami viszont igazán érdekes, hogy a Heat szupersztárja, Dwyane Wade a kispadról szállt be a meccsbe, ilyen pedig korábban még nem történt vele, pedig azért 483 meccset lehúzott már a ligában. Valamikor ezt is el kell kezdeni.


Dwyane Wade ezúttal a kispadról tette hozzá a magáét
Fotó: Europress/Getty Images

A több sebből vérző Los Angeles Lakers ezúttal New Yorkban vizitált, és a kaliforniai csapat hiába volt sokáig pariban ellenfelével, végül 110-103-ra kikapott. Carmelo Anthony ezúttal 35 ponttal zárt.

A nyugati rangadón a Golden State Warriors kisebb meglepetésre simán verte a Portland Trail Blazerst. Stephen Curry zseniálisan játszott, dobott 38 pontot (közte öt riplát), kiosztott nyolc gólpasszt és leszedett hét lepattanót is.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Miami Heat – San Antonio Spurs 113-101
New York Knicks – Los Angeles Lakers 110-103
New Orleans Pelicans – Orlando Magic 100-92
Cleveland Cavaliers – Phoenix Suns 90-99
Boston Celtics – Brooklyn Nets 79-85 
Dallas Mavericks – Detroit Pistons 116-106 
Golden State Warriors – Portland Trail Balzers 103-88
Sacramento Kings – Denver Nuggets 117-125

Videó – Így nyert a Miami Heat:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik